Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel védelmi miniszter: az amerikai kongresszus jóváhagyta F-35-ös harci repülők eladását Varsónak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. szeptember 28. 10:52

Az amerikai kongresszus jóváhagyta 32 darab F-35-ös harci repülő eladását Varsónak – közölte szeptember 27-én, pénteken Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.

„Ez az egyik utolsó lépés a szerződés megkötése előtt (…), keményen fogunk tárgyalni a minél előnyösebb ár érdekében" – írta Blaszczak a Twitteren.

A csúcstechnológiájú, többfunkciós vadászbombázók eladását Varsónak szeptember közepén hagyta jóvá a washingtoni kormány, az amerikai külügyminisztérium akkor kiadott közleményében 6,5 milliárd dollár értékű ügyletről volt szó. Blaszczak egy interjúban elmondta:  az amerikai kormányzat által jóváhagyott 6,5 milliárd dollár a maximális lehetséges ár, a végleges összeg megközelítheti a Belgium által kifizettetett.

Belgium 4,25 milliárd dollárért szerzett be 34 darab F-35-ös vadászgépet. Ilyen gépeket Olaszország és Hollandia is vásárolt az Egyesült Államoktól. Az ár attól is függ, hogy mennyiben részesül majd Lengyelország a gépek gyártásában, a technológia-megosztásban. Lengyelországban már jelenleg is gyártják az F-35-ös futóműveinek és lövedékeinek egyes elemeit.

Varsó májusban terjesztette elő Washingtonnak a vadászbombázók vásárlásra vonatkozó igényét. Az F-35-ösökkel Lengyelország elöregedő orosz harci gépeit cseréli le, köztük a tavaly több légibalesetet szenvedő MiG-29-es elfogó-vadászrepülőket.

Az F-35-ös gyártója, a Lockheed Martin amerikai cég szerint Lengyelország 2024-ben kaphatná meg az első négy gépet pilótaképzésre, és a következő 12-16 darabot 2026-ig, a többit pedig 2030-ig szállítanák le.