Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Líbiai konfliktus: újabb mérföldkő közeleg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 15. 17:04

A líbiai egységkormány erői augusztus 14-én, vasárnap még egy lépéssel közelebb kerültek az Iszlám Állam (IÁ) által tavaly elfoglalt Szirt felszabadításához, sikerült ugyanis elfoglalniuk a dzsihadista szervezet parancsnokságának központját és a város egyetemét is. Az EFE spanyol hírügynökség eközben arról számolt be, hogy teljesen megtisztították Szirtet a dzsihadistáktól.

Egy parancsnok az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a kormányerők a hármas számú lakónegyedben nyomulnak előre és kutatják fel a dzsihadistákat. A harcokban részt vevő erők szóvivője ugyanakkor azt közölte, hogy nehéztüzérségi támadások és két harci repülőgép segítségével elbántak a város egyes, kettes és hármas számú negyedében rejtőzködő IÁ-harcosokkal. Mint hozzátette, a város bevétele gyakorlatilag befejeződött a rádió székhelyének szombati elfoglalásával. Az AFP francia hírügynökség tájékoztatása szerint azonban néhány kerület még továbbra is az IÁ kezében van.

A 2011-ben megbuktatott és meggyilkolt Moammer Kadhafi líbiai diktátor szülővárosának felszabadítását célzó művelet három hónapja tart, de az utóbbi két hétben gyorsult fel igazán a folyamat, miután az egységkormány kérésére az Egyesült Államok légiereje is beszállt a harcokba. Az összecsapásokban eddig több mint 300 kormánypárti harcos vesztette életét, és az 1800-at is meghaladja a sebesültek száma.

Líbia mély káoszba süllyedt Kadhafi hatalmának 2011-es megdöntése után. A kialakult hatalmi és biztonsági űr betöltésére harc kezdődött a rivális milíciák között, eközben az országban megvetette lábát az Iszlám Állam, és pozíciókat szereztek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges csoportok is. Az Iszlám Állam fegyveresei ezt a zűrzavart kihasználva tavaly megszállták Szirtet, amely e szervezet legfőbb erődítménye lett az országban.