Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzijáték: 5300 fellövés huszonegyezer effekt

Szöveg: Takács Vivien |  2016. augusztus 15. 16:17

Az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték előkészületeiről tartottak sajtótájékoztatót augusztus 15-én, hétfőn, Budapesten, a Citadellán.

Szabó László, a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) főigazgatója elmondta: az idei tűzijátékot a pesti oldalon a Vigadó előtti területen, míg a budai oldalon a Várkert Bazár előtti részen lehet majd a legjobban látni. A főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a Parlament és a Bálna előtti részeken nem lesz tökéletes a látvány, így azt javasolják, hogy a tűzijátékra kilátogatók a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti rakparti területet válasszák.

1596018078

Az ünnepi tűzijáték mellett színes programokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Szabó László hangsúlyozta: a központi fővárosi programok idén is a Kossuth Lajos téren kezdődnek Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával, illetve a honvédtisztek avatásával. Idén 104-en tesznek ünnepélyes tiszti esküt, az újonnan avatott hadnagyokat Áder János köztársasági elnök és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter köszönti majd.

A sajtótájékoztatón elhangzott: augusztus 20-án 10-18 óra között ismét ingyenesen lesz látogatható a Parlament.

A főváros budai oldalán szintén 10 órától kezdődnek a családi programok. A Clark Ádám téren felállított színpadon a Buborék együttes gyermekműsorát követően az ország tortájának és az ország cukormentes tortájának felvágásával folytatódik a rendezvény; a süteményeket 20-án és 21-én, a Magyar Ízek Utcájában kóstolhatják meg az érdeklődők.

Újságírói kérdésre válaszolva Szabó László elmondta: augusztus 20-án a meteorológiai szolgálat félóránként jelez az Operatív Törzsnek az időjárással kapcsolatban, azonban, ha bármi rendkívülit észlelnek, azonnal jelentik.

1596018078

A tűzijáték kivitelezését a PYRO-1Kft. nyerte el. Lupsán István, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: a tűzijáték – a hagyományokhoz híven – 21 órakor kezdődik és huszonöt percig tart. Az igazgató beszélt a kilövési helyszínekről is: a Citadelláról, az Erzsébet hídról, a Lánchídról, illetve a Dunán álló pontonokról fognak fellőni rakétákat. „5300 fellövésből a közönség körülbelül huszonegyezer effektet láthat majd" – árulta el Lupsán István.

A programokról további részleteket itt olvashatnak.


Fotó: Rácz Tünde