Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

London helikoptereket küld Észak-Irakba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 14. 8:27

Nagy-Britannia Chinook típusú szállítóhelikoptereket készül útnak indítani Irak északi részébe, hogy segítséget nyújtson az ottani menekültek számára, ezen kívül más országok által felajánlott katonai felszerelést is szállítani fog a kurd erőknek – jelentette be augusztus 12-én, kedden David Cameron miniszterelnök.

A kormányfő jelezte: London „kis számú" Chinook helikoptert készül Észak-Irakba küldeni, mivel abban az országrészben sok olyan menekült szorul segítségre, aki az Iszlám Állam (IÁ) terjeszkedése miatt volt kénytelen elhagyni otthonát. A Chinook helikopter mostoha terepen is képes leszállni, képes nehéz teher szállítására, s evakuálási műveletekre.

Az IÁ fegyveresei már jelentős területeket foglaltak el Irak északi és nyugati részén, s az ottani, illetve a kelet-szíriai területeken „kalifátust" kiáltottak ki. A szervezet az általa elfoglalt területekről elüldözte a türkmén és a jazidi kisebbség – egy kurd népcsoport – tagjait, akik a környékbeli hegyekben rekedtek víz és élelem nélkül.

Nagy-Britannia egyébként segélyszállítmányokat is eljuttatott már az említett területekre C-130-as szállító repülőgépekkel. Elsősorban víztartályokat, tisztított vizet és napelemmel működő lámpákat dobott le a menekülteknek.

Cameron bejelentette: más államok által felajánlott katonai felszerelést is kész szállítani a kurd erőknek, hogy ez utóbbiak hatékony védelmet nyújthassanak az IÁ által elűzött, és jelenleg iraki kurd területen tartózkodó menekültek számára.