Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lukasenka szerint Ukrajna függetlenségi háborút folytat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 28. 13:49

A „testvéri Ukrajna” háborút vív függetlenségéért – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök tudományos és tudománypedagógiai intézmények munkatársai előtt Minszkben, a lenta.ru orosz hírportál január 27-ei, pénteki jelentése szerint.

A BELTA fehérorosz hírügynökségre hivatkozó beszámoló szerint Lukasenka hangsúlyozta: „Nekünk (Fehéroroszországnak) könnyen sikerült megszerezni a függetlenséget, minden más nemzet harcolt érte, jelenleg a „testvéri Ukrajna" küzd ugyanezért (a célért). Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy harcoljunk. Békeszerető nép vagyunk".
Hozzátette, hogy Fehéroroszország függetlenségi harca a gazdaság terén valósul meg, „nem katonai vagy politikai szinten".
A jelentés szerint Fehéroroszországban aktivizálódtak az önkéntes nacionalista egyesületek.

Lukasenka tavaly november 17-én az Ukrajnából országába áramló fegyvercsempészetre panaszkodott. Mint mondta, az ukrán-fehérorosz határ 1200 kilométeren húzódik, ahonnan nagy mennyiségben áramlik fegyver és robbanóanyag az országba. „Már nemcsak a határon foglalunk le ilyen eszközöket, de a (minszki) pályaudvaron is" – mondta Lukasenka.

Tavaly júniusban Valjancin Velicsko kijevi fehérorosz nagykövet kijelentette, hogy Minszk támogatja Ukrajna területi egységét, de semmiféle föderációt vagy hasonlót nem.
Minszkben zajlanak a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban érintett felek közötti tárgyalások. Az ukrán válság rendezésére létrehozott összekötő csoportban Oroszország, Ukrajna és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői foglalnak helyet, de jelen vannak az összekötő csoportban részt nem vevő szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságok" képviselői is.

2015 februárjában Minszkben tartották a „normandiai négyek" (Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország) vezetőinek találkozóját, amelynek eredményeképpen intézkedéseket fogadtak el a minszki megállapodások végrehajtására. A dokumentum egyebek között tűzszünetről és fogolycseréről rendelkezik.