Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Macron és a szaúdi trónörökös együttműködne számos közel-keleti kérdésben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. április 12. 14:25

Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös és Emmanuel Macron francia államfő jelezték április 10-én Párizsban, hogy számos, a közel-keleti térséget érintő diplomáciai kérdésben együtt kívánnak működni, az iráni nukleáris programot illető nézeteltéréseik ellenére.

Minden téma megvitatására szakítottunk időt a szíriai háborút, a jemeni konfliktust és az iráni expanziót illetően mondta a szaúdi trónörökös a francia elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján a párizsi Elysée-palotában. Mohamed bin Szalmán háromnapos párizsi látogatását, amelynek eredeti célja kulturális és 18 milliárd dolláros értékben gazdasági megállapodások megkötése volt, diplomáciai kérdések uralták. Párizs ugyanis szeretne Rijád stratégiai partnerévé válni a Közel-Keleten, „a kétoldalú viszony egy évtizedig tartó zárójelbe kerülése után" – mondta a francia elnök.

A két vezető már vasárnap este találkozott a párizsi Louvre múzeumában, keddi megbeszélésüket követően pedig vacsorán látta vendégül a francia elnök a szaúdi koronaherceget, amire az utolsó pillanatban meghívást kapott Szaad Haríri libanoni miniszterelnök is. A vacsorát megelőző sajtótájékoztatón Emmanuel Macron méltatta a szaúdi herceg eltökéltségét a régió stabilizálására, Mohamed bin Szalmán pedig a két ország közötti közös érdekeket sorolta.

Mindketten jelezték, hogy a iráni nukleáris program jövőjét illetően nem értenek egyet. Franciaország mindenáron szeretné megőrizni a megállapodást, míg Szaúd-Arábia Donald Trump amerikai elnök elképzelését támogatja, amely az iráni nukleáris programról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodást felmondaná. A megállapodást illetően eltérő taktikai álláspontunk van, de koherens stratégiai elképzelésünk a régió stabilizálására, annak elkerülésére, hogy Irán nukleáris hatalommá váljon, korlátozva Teherán befolyását Irántól Libanonig – fogalmazott Emmanuel Macron. A francia elnök megerősítette, hogy a 2015-ös megállapodás szerinte „az egyetlen, amely megteremti az ellenőrzés formáját". Jelezte azt is, hogy ki kellene egészíteni az egyezményt Irán ballisztikus tevékenységének és regionális terjeszkedésének korlátozásával. A szaúdi herceg a terrorizmus támogatásával vádolta Iránt, amellyel szemben a rijádi vezetés könyörtelen harcot folytat a régió vezetésért. Irán és Szaúd-Arábia a jemeni és a szíriai konfliktusban is ellentétes oldalon áll.

A francia elnök elmondta, hogy Jemenben, ahol a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció küzd az Irán által támogatott síita húszi lázadók ellen, „Franciaország nem fog eltűrni semmilyen olyan tevékenységet, amely Szaúd-Arábiát fenyegeti". Civil szervezetek nyomán a francia sajtó arról számolt be, hogy a Rijádnak eladott francia fegyvereket a szaúdi hadsereg a jemeni polgári lakosság ellen veti be. Ennek kapcsán Emmanuel Macron azt mondta, hogy „az aggodalmakat illetően egyértelműséget kell teremteni".

A szaúdi koronaherceg háromhetes amerikai körútja után érkezett Párizsba, miután a francia elnök elengedhetetlennek tartja a modernizációt meghirdető folyamat támogatását a Közel-Kelet egyik legkonzervatívabb és legautokratább országának tartott Szaúd-Arábiában. Emmanuel Macron szerint „a változás összetevői itt vannak a társadalmaink korszerűsítésére". Hallom a legitim kérdéseket, amelyek a civil szervezetektől és az újságíróktól érkeznek az emberi jogokat illetően az ön hazájában" – mondta Emmanuel Macron a szaúdi herceg felé fordulva. „De amennyiben megvan az esélye annak, hogy (a modernizációs) projekt sikeres legyen, Franciaországnak felelőssége azt támogatni, és nem magára hagyni a régióban azokkal szemben, akik hátrafele haladnak és a politikai iszlámot képviselik" – tette hozzá.