Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magas szintű katonai megbeszélést tartott a két Korea

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 16. 8:26

Hét év után először találkoztak a két Korea magas rangú katonai tisztségviselői – jelentette október 15-én, szerdán a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A tábornokok megbeszélésére a két ország határán lévő Panmindzsonban került sor, ahol 1953-ban aláírták a koreai háborúnak véget vető fegyverszüneti megállapodást. Legutóbb 2007 decemberében volt ilyen magas szintű katonai találkozó Észak- és Dél-Korea között – jegyezte meg a Yonhap. A két távol-keleti ország október elején döntött a magas szintű katonai párbeszéd újraindításáról.

Az utóbbi hetekben több súlyos incidens is történt a két állam szárazföldi és tengeri határán. Október 10-én egy Phenjan-ellenes propagandaanyagokat szállító légballon miatt tört ki összetűzés a két ország között, pár nappal korábban pedig Szöul és Phenjan parti őrsége vívott rövid tűzharcot.

A szöuli kormány hivatalosan nem erősítette meg a szerdai találkozót, és részleteket sem árult el róla. Egy dél-koreai ellenzéki képviselő korábban azt mondta, hogy a két Korea a sárga-tengeri északi határvonal megsértésének és az október 10-i Phenjan-ellenes propagandakampánynak az ügyét tárgyalja meg.

Egy másik dél-koreai katonai forrás a tárgyalások tényét megerősítve arról szólt, hogy a napirendi pontok közé vették annak megbeszélését is, miként tudnák enyhíteni az utóbbi időben megnövekedett katonai feszültséget a két Korea között.