Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mali és szír milíciák a gyerekkatona-listán

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 13. 11:25

Három mali milícia és a legjelentősebb szíriai lázadószervezet is belekerült a gyerekkatonákról szóló idei globális ENSZ-jelentésbe. A szíriai kormányerőkkel szemben pedig az a vád, hogy gyerekekből kínzással szednek ki információkat a felkelőkre vonatkozóan.

A fegyveres konfliktusokról és e konfliktusokban a gyerekeket érő kegyetlenkedésekről Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerkesztette meg a jelentést.

Ebben szerepel például Leila Zerrougui beszámolója, aki decemberben járt Szíriában. A polgárháború több tízezer áldozata között sok ezer gyerek van, illetve több ezer gyerek szemtanúja volt valamelyik családtagja megölésének – olvasható a jelentéstevő által írt részben.

Az idei jelentésben már 21 olyan ország szerepel, amelyben rendszeresen kegyetlenkednek gyerekekkel, ezen belül 14 olyan, amelyben katonának sorozzák be őket.

A 14 országban összesen 55 fegyveres csoport szerepel a szégyenlistán.

A Szabad Szíriai Hadsereg 15-17 éves gyerekeket verbuvált. Szíria mellett újonnan szerepel Mali, amelynek északi részén tavaly – amikor még az országrész iszlamista és tuareg felkelők kezén volt – a különböző fegyveres csoportok 12-15 éves gyerekeket is besoroztak tagjaik közé.