Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Manafort megkezdte a dokumentumok átadását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 27. 8:09

Paul Manafort, a Trump-kampány volt menedzsere megkezdte a kért dokumentumok továbbítását az orosz szálakat vizsgáló szenátusi bizottságnak. Manafort a választási kampány kezdetén rövid ideig volt Donald Trump kampánystábjának vezetője, de Trump – miután tudomást szerzett ukrajnai kapcsolatairól – négy hónap múltán megvált tőle.

A szenátus igazságügyi bizottsága, amely szintén vizsgálatot folytat Oroszországnak a tavalyi választási kampányba történt beavatkozási kísérleteiről, július 26-án, szerdára hívta be meghallgatásra a volt kampánymenedzsert. Manafort azonban hosszas egyeztetés után közölte: nem hajlandó részt venni a meghallgatáson. Sikerült viszont megállapodni vele, hogy az ügyről régóta kért dokumentumokat elkezdi továbbítani a kongresszusnak.
A volt kampánymenedzser – Jared Kushner, az elnök veje és tanácsadója, valamint ifjabb Donald Trump, az elnök idősebbik fia mellett – az orosz szálak vizsgálatainak egyik kulcsfigurája. Kedden megjelent a szenátusban és zárt ajtók mögött informálta a hírszerzési bizottság tagjait. Mint szóvivője, Jason Maloni később közölte: minden kérdésre részletesen és kielégítően választ adott.

Bár a hírszerzési bizottságban elhangzottak nem voltak nyilvánosak, kiszivárgott – és az amerikai sajtó több orgánumában is megjelent – hírek szerint a szenátorok egy tavaly júniusban, a New York-i Trump-toronyban oroszokkal tartott találkozóról faggatták a volt kampányfőnököt.
Paul Manafort ellen külföldi félnek történt, be nem jelentett lobbitevékenység miatt is vizsgálat folyik. Kedden egyébként, szintén zárt ajtók mögött, folytatódott Jared Kushner meghallgatása a szenátus hírszerzési bizottságában.