Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Második világháborús bombák bukkannak elő az Elba kiszáradó medrében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 17. 12:27

Németországban az évtizedek óta nem tapasztalt szárazság miatt egyre több munkát adnak a tűzszerészeknek az Elba kiszáradó medrében sorra előbukkanó második világháborús robbanószerkezetek. A kiszáradó mederben furcsa növényinváziót is hozott az aszály.

Augusztus 14-ei, pénteki sajtóbeszámolók szerint a Szász-Anhalt tartománybeli tűzszerészeti szolgálatot (KMBD) már naponta, néha naponta többször is riasztják a folyómederből az aszállyal előbukkanó robbanószerkezetek miatt. A második világháborús lőszereket, gránátokat, aknákat hol a gyorsan csökkenő vízállás miatt a mederbe egyre beljebb húzódó horgászok fedezik fel, hol pedig a kirándulók, akik mindinkább birtokba veszik a sétatérré változó folyómedret.

A magdeburgi tűzszerészeti szolgálat szóvivője felhívta a figyelmet, hogy minden gyanús tárgy észlelésekor azonnal rendőrt kell hívni, hiszen a hetven vagy még annál is több éve az Elba fenekén lapuló robbanószerkezetek a környezeti hatások miatt veszélyesebbek lehetnek, mint “új korukban" voltak.