Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Médiafronton is egymásnak feszül Ankara és Moszkva

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 18. 14:20

Blokkolták a Sputnik orosz állami hírügynökség internetes oldalát pénteken Törökországban – írta honlapján a BBC Türkce. A török Távközlési és Kommunikációs Elnökség határozata értelmében a hírügynökség 31 nyelven megjelenő aloldai sem elérhetők Törökországból.

A szervezet egyik tisztségviselője pénteken azt nyilatkozta: átmenetileg korlátozták a hozzáférést, a végleges döntést majd a bíróság hozza meg. Az eljárás a törvénynek megfelel – tette hozzá.

Törökország részletesebben egyelőre nem kommentálta az esetet.

Mahir Boztepe, a Sputnik török változatának főszerkesztője elmondta: levelet küldtek az illetékes hatóságnak, amelyben a döntés okára is rákérdeznek. Egyáltalán nem számítottak a letiltásra – tette hozzá.

Margarita Simonyan, a Sputnik főszerkesztője, nyilatkozatában arról írt, hogy a lépés “a kemény török cenzúra egyik újabb példája. Törökország esetében a sajtószabadság fogalmáról többé nem beszélhetünk."

Simonyan emlékeztetett, hogy a korlátozást kedden este vezették be, nem sokkal azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bírálatát fejezte ki a török vezetőkkel kapcsolatban.

Putyin úgy fogalmazott: Oroszország Törökországra is barátként tekint, de Erdoganra utalva megjegyezte, hogy egyes politikusokkal, akiknek magatartása nem megfelelő, problémái vannak.

Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén a képviselők aggodalmuknak adnak hangot a törökországi reformfolyamat lelassulásával kapcsolatban és alapvető belpolitikai reformokra szólították fel a török kormányt. Az elfogadott jelentésben az szerepel, hogy sürgető szükség van az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok, illetve a jogérvényesülés, a szabadság és a biztonság terén végrehajtandó reformokra Törökországban.

A Sputnik internetes oldalának blokkolása további feszültséget gerjeszt Törökország és Oroszország viszonyában. Tavaly november 24-én a török légierő lelőtt egy Szu-24-es típusú orosz vadászbombázót a szíriai-török határon. Orosz védelmi illetékesek szerint a pilótának sikerült katapultálnia a lelőtt gépből, de szíriai lázadók földet érés közben meggyilkolták. Navigátora túlélte a katapultálást, és őt az orosz erőknek sikerült kimenteniük, de eközben egy orosz katona meghalt.

Az incidens miatt komoly feszültség alakult ki a két ország között. Oroszország egy sor gazdasági szankciót hozott a NATO-tag Törökország ellen.