Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megakasztották az ISIS lendületét?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 5. 17:33

Sikerült megakasztani az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges csoport előrenyomulásának lendületét, és taktikája megváltoztatására kényszeríteni a terrorszervezetet – értékelte az IÁ ellen létrejött nemzetközi koalíció eddigi tevékenységét december 3-án Brüsszelben John Kerry amerikai külügyminiszter.

A politikus szerint „teljesen világos", hogy már az elmúlt pár hónapban sikerült eredményeket elérni, ám még nagyon sok a tennivaló.

„A légicsapások bekerülhetnek a vezető hírek közé, volt belőlük már több mint ezer, de ez jóval több mint katonai koalíció, és nem lenne sikeres, ha csak katonai eszközökre támaszkodna. Az IÁ legyőzéséhez meg kell semmisíteni az ideológiáját, a finanszírozását és a toborzást" – jelentette ki Kerry.

A politikus szerint a szervezet továbbra is borzalmas bűnöket követ el, de a nemzetközi beavatkozás képes volt súlyos zavarokat okozni a működésében, az általa ellenőrzött területeken kihívásokkal néz szembe, több hadszíntéren visszaszorulóban van, pénzügyi forrásai megcsappantak, az általa szított gyűlölettel pedig szinte a térség minden médiája és megszólalója szembeszáll, s elítéli.

A koalíció sikere Kerry megítélése szerint Irakon áll vagy bukik.

„Semmi nem járul hozzá jobban az IÁ legyőzéséhez, mint egy egységes, a társadalom összetételét jobban tükröző és hatékonyabb biztonsági erőkkel bíró Irak" – szögezte le az amerikai külügyminiszter, aki méltatta az iraki kormány intézkedéseit az ország stabilizálása és az IÁ elleni fellépés terén.

A politikus Irán szerepéről is beszélt, és úgy vélte, hogy ha Irán támadást intéz az IÁ ellen, és beavatkozásával a terrorszervezet elleni fellépésre szorítkozik, sikerül eredményeket elérnie, akkor az összességében pozitív hatással lehet. „De ez nem olyasmi, amit mi koordinálunk" – tette hozzá az amerikai diplomácia vezetője.