Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkezett a szíriai vegyi fegyvereket semlegesítő hajó Európába

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 14. 21:26

Február 13-án, csütörtökön megérkezett a spanyolországi Rota haditengerészeti bázisára a Cape Ray amerikai hajó, amelynek fedélzetén fogják semlegesíteni a következő hetekben a Szíriában tárolt, vegyi fegyverek alapjául szolgáló veszélyes vegyületeket. A nagy titoktartás által övezett műveletről az alábbiakat tudni.

A Cape Ray egy hatalmas, 197,5 méteres teherszállító hajó, amely az amerikai kormány tulajdonában áll, és általában természeti katasztrófák utáni mentőakciókra használják. A mostani feladatához – több száz tonna rendkívül mérgező anyag megsemmisítéséhez – két, veszélyes vegyi anyagok semlegesítésére alkalmas gépet helyeztek el a rakodótérben.

Az amerikai hadsereg által kifejlesztett – tartályok, csövek és kábelek útvesztőjének tűnő – úgynevezett hordozható hidrolízis-rendszerben a Szíriából származó vegyi anyagokat, köztük a mustárgázt és a szarin nevű ideggáz alapjául szolgáló vegyületeket felhevített vízzel és más vegyi anyagokkal fogják összekeverni és így végül semlegesíteni egy titánból készült reaktorban.

A rendszer működtetéséhez több mint 60 szakemberre lesz szükség, őket pedig népes kisegítő stáb és biztonsági apparátus fogja segíteni az általában csupán 35 fős személyzettel hajózó Cape Ray fedélzetén.

A hajó Rota kikötőjéből a dél-olaszországi Gioia Tauróban megy majd, ahol a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői 560 tonna Szíriából származó veszélyes vegyületet fognak felpakolni rá. Az 1300 tonnásra becsült szíriai vegyifegyver-készletek legveszélyesebb részének számító vegyületeket egy dán és egy norvég hajó szállítja az olasz kikötőbe a szíriai Latakiából.

A vegyi anyagok semlegesítésének pontos helyét biztonsági okokból nem közölték, de értesülések szerint a Földközi-tengeren, nemzetközi vizeken fog sor kerülni a műveletre. Az eredeti tervek szerint a semlegesítést március 31-ig kell befejezni, de ezen határidő jelenleg egyre kevésbé tűnik tarthatónak.

A szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének folyamata már eddig is számos késést szenvedett el, egyebek mellett a szíriai kormány – állítása szerint a polgárháború sújtotta országban uralkodó rossz biztonsági helyzet miatt – csak a tervezettnél jóval később adta át a vegyületeket az azok hatástalanításával megbízott OPCW-nek.

A vegyi fegyverek semlegesítése több száz tonna veszélyes hulladékot fog termelni, amelyet először a Cape Ray fedélzetén fognak tárolni, majd szárazföldön terveznek végleg elpusztítani. Németország korábban már jelezte, hogy hajlandó befogadni 370 tonnányi veszélyes mellékterméket.

A semlegesítési folyamatot a kezdetektől fogva komoly kockázatok kísérik, már a vegyi fegyverek Szíriából való elszállításakor is gondot okozott annak biztosítása, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. Ráadásul arra még soha nem volt példa, hogy a nyílt tengeren semmisítettek volna meg súlyosan mérgező vegyületeket.

Ugyanakkor a művelet irányítói szerint hasonlóan veszélyes anyagokat nap mint nap hatástalanítanak a világ számos pontján, a most használandó eljárás pedig bizonyítottan biztonságos, és sem a légkörbe, sem pedig a tengerbe nem fognak kiszivárogni a mérgező anyagok.

A szíriai vegyi fegyvereket egy tavaly őszi amerikai-orosz megállapodás értelmében semmisítik meg. Az egyezség azután született, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozással fenyegette meg a Moszkva pártfogoltjának számító Bassár el-Aszad szíriai elnököt, miután a damaszkuszi rezsim Washington állítása szerint több mint 1400 embert ölt meg egy ideggáztámadásban a szír főváros közelében.