Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a Patriot rakéták telepítése Törökországba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 5. 20:32

Törökországban megkezdték a Patriot légvédelmi rakétarendszerek telepítését, hogy így próbálják elkerülni a szíriai polgárháború esetleges átterjedését – közölte január 4-én, pénteken az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoksága.

Az Egyesült Államok, Németország és Hollandia két-két Patriot típusú rakétarendszert telepít a szíriai határ térségébe. A törökországi Incirlik támaszpontra folyamatosan érkezik légi úton a személyzet és felszerelés. A hadianyag egy részét valamivel később, hajón szállítják – jelentették be.

A katonák létszáma pár napon belül mintegy 400 fő lesz, de később ez felmegy ezer fölé. Az amerikai ütegek Gaziantepben lesznek, 50 kilométerre Szíria határától. Az amerikai parancsnokság azt nem közölte, hogy a másik két ország katonái hová mennek.

A rakétákat Törökország kérte a NATO-tól, amely hangsúlyozta, hogy a telepítésük kizárólag védelmi célokat szolgál. A Patriotok repülőgépek és taktikai rakéták megsemmisítésére egyaránt alkalmasak.