Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték az Iszlám Állam hadügyminiszterét?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 9. 18:09

Amerikai katonai és hírszerzési források szerint az Iszlám Állam „Omár, a csecsen” néven elhíresült egyik csúcsvezetője, egyfajta „hadügyminisztere” valószínűleg amerikai légicsapás áldozata lett Szíriában.

A légicsapást még pénteken hajtotta végre az amerikai légierő, az északkelet-szíriai Saddádi városban, de az információt csak március 8-án kedden, washingtoni idő szerint a kora délutáni órákban szivárogtatták ki több amerikai tévéállomásnak.

Abu Omár al-Sisáni, „a csecsen" a valóságban grúziai származású terrorista, akit hírszerzési források az Iszlám Állam egyik legjobb képességű parancsnokaként tartottak számon, és az amerikai külügyminisztérium ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Sisáni korábban egy grúz katonai elitalakulat tagja volt.

A likvidálásáról szóló információkat egyelőre sem az amerikai külügyminisztérium, sem a védelmi minisztérium nem erősítette meg.

Saddádi városa az északkelet-szíriai el-Haszake tartományban fekszik, és az Iszlám Állam egyik logisztikai központjaként tartják számon. Az amerikai vezetésű koalíciós erők február végén indítottak újabb támadást a város és a terrorszervezet ellen.