Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megosztja a németeket az uniós hadseregről szóló felvetés

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 21. 12:21

Megosztja a németeket az Európai Bizottság elnökének felvetése a közös uniós hadsereg felállításáról, az ötletet támogatók és elutasítók aránya csaknem azonos egy március 18-án, szerdán ismertetett felvetés szerint.

A Stern című hírmagazin megbízásából a Forsa közvélemény-kutató intézet által készített felmérés szerint Németország lakosságának 49 százaléka támogatja, hogy az Európai Unió tagállamai állítsanak fel egy új, közös hadsereget, míg 46 százalék elutasítja Jean-Claude Juncker felvetését.

A brüsszeli bizottság vezetője a napokban egy interjúban azt mondta, hogy az EU a közös hadsereg révén hitelesen léphetne fel a bármely tagállamát vagy valameny szomszédját fenyegető veszélyek ellen. A közösségi véderő „Oroszország számára is egyértelművé tenné, hogy komolyan vesszük az EU értékeinek védelmét" – mondta Juncker a Welt am Sonntag című német lapnak.

A bizottsági elnök szerint „úgy tűnik, külpolitikailag nem vesznek minket komolyan".

A hadsereg felállítása nemcsak ezen segítene, hanem jelezné a világnak, hogy az EU-tagállamok között soha többé nem törhet ki háború. A vállalkozás – amely nem lenne a NATO konkurenciája – emellett pénzügyi szempontból is hasznos lenne, mivel a közös fejlesztéseken és beszerzéseken keresztül spórolhatnának az európai államok – mondta Jean-Claude Juncker.

Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden Berlinben Ursula von der Leyen német védelmi miniszterrel folytatott megbeszélése után az MTI-nek azt mondta, hogy az ügyben egyezik a magyar és a német kormány véleménye, úgy ítélik meg, hogy Juncker kezdeményezése „rendkívül izgalmas, forradalmi", de csak hosszú távon valósulhat meg és „semmiképpen nem mehet a NATO-n belüli, és az Európa és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködés rovására".