Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtámadták az elnöki palotát Kabulban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 25. 21:46

Fegyveres lázadók megtámadták az afgán elnök palotáját június 25-én, kedd reggel Kabulban – jelentette a nemzetközi média a helyszínről. Robbantásokat hajtottak végre a védelmi minisztériumnál, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) főhadiszállásának otthont adó szállodánál, a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) főhadiszállásának közelében és az ENSZ-képviseletnél is.

Az elnöki palota szigorúan védett körzetéből két robbanás hallatszott, ezeket fegyverropogás követte. Az első hírek szerint nem egyértelmű, hogy Hamid Karzai elnök a palotában tartózkodott-e a támadás idején, bár nem sokkal később újságírókkal volt találkozója ott.

A térségben több nagykövetség is található.

A szélsőséges, kormányellenes tálibok a robbanások után nem sokkal rövid közleményt tettek közé, amelyben bejelentették, hogy ők követték el az átfogó támadást. Ennek célja közlésük szerint az volt, hogy „halállal sújtsák az ellenséget".