Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtisztították a dzsihadistáktól a török-szíriai határt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 19. 19:12

A török csapatok a szíriai ellenzéki erők és amerikai katonai szakértők segítségével megtisztították az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyvereseitől a török–szíriai határ utolsó olyan szakaszát, ahol még jelen voltak – közölte szeptember 16-án, pénteken a Pentagon egyik szóvivője.

Adrian J.T. Rankine-Galloway hozzátette azonban, hogy a határ közelében van még néhány olyan terület, ahonnan ki kell söpörni őket, hogy megnehezítsék a mozgásukat a térségben.

A dzsihadisták számára stratégiai fontosságú volt a török határhoz való hozzáférés, például az Európa és Egyesült Államok ellen tervezett támadásaik kivitelezéséhez is kellett. A határtérségből való kiűzéssel elvágják a dzsihadistákat a rendkívül fontos utánpótlási útvonalaiktól, és még jobban elszigetelik a „kalifátusuk" fővárosát, Rakkát.

A Pentagon másik szóvivője, Jeff Davis néhány órával korábban jelentette be, hogy péntektől amerikai különleges erők segítik a török hadsereget és az Egyesült Államok által mérsékeltnek minősített szír lázadókat Szíria északi vidékein. A szóvivő szerint ezzel Washington a török kormány kérésének tesz eleget. Davis részletekbe nem bocsátkozott, csak annyit mondott el, hogy „néhány tucat" speciálisan kiképzett katonáról van szó.

Rankine-Galloway szerint az amerikaiak olyan segítséget fognak nyújtani a törököknek, mint amilyet már korábban is megadtak Szíriában az Iszlám Állam ellen harcoló „partnereknek": kiképezik és tanácsokkal látják el őket. Hírügynökségek szerint a szóvivő szavaiból arra lehet következtetni, hogy az amerikai katonák közvetlenül a harcokban nem fognak részt venni.