Merényletek és halottak Irakban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2013. október 21. 10:37Húsznál is több ember – köztük kilenc merénylő – vesztette életét több öngyilkos akcióban Irakban október 20-án, vasárnap.
Az el-Anbár tartományban található Rava településen összehangolt támadássorozatban hat ember vesztette életét és 15 sebesült meg, amikor összesen nyolc öngyilkos merénylő három különböző helyszínen hajtott végre robbantást.
Hárman a helyi rendőrség épületére rontottak rá, egy támadó robbanószerekkel megrakott autóval hajtott bele egy katonai ellenőrzőpontba, négyen pedig a városházát támadták meg. A terrorakciókban a település képviselő-testületének három tagja, valamint három rendőr vesztette életét.
Irakban csak október hónapban több mint 440-en, idén pedig több mint 5150-en vesztették életüket terrorakciókban az AFP hírügynökség összesítése szerint. Ezzel az idei a legvéresebb év a közel-keleti országban 2007 óta, amikor Irak a polgárháború szélén állt.
A terrorakciók nagy részét a szunnitákból álló al-Kaida nemzetközi terrorszervezet számlájára írják, amely eretnekeknek tartja a síita iszlám követőit, és harcot folytat az iraki síita kormány megdöntéséért.
Megfigyelők szerint az erőszak elharapódzásában a szomszédos Szíriában folyó polgárháború is szerepet játszik, amely az iraki társadalmat is megosztja és felerősítette a vallási szembenállást az iszlám szunnita és síita ágát követők között.