Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merényletet akadályoztak meg a törökök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 8. 15:20

Őrizetbe vettek két, a hatóságok gyanúja szerint az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel kapcsolatban álló embert Törökországban, a szíriai határnál, miután egy robbanószerrel megrakott táskát próbáltak egy Törökországba belépő teherautó hátuljára felcsempészni – jelentette az Anadolu török hírügynökség március 7-én, hétfőn.

A táska 10 rúd plasztik robbanóanyagot, egy robbanómellényt és egy detonátort tartalmazott – tudatta a hírügynökség, azonban további részletekről nem tájékoztatott.

Törökországban július óta három olyan robbantásos merényletet követtek el, amelyekért a hatóságok az Iszlám Államot tették felelőssé.
A támadásokban több mint 140 ember vesztette életét, köztük 12 német turista is, amikor januárban egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az Isztambul történelmi belvárosában található Sultanahmet téren.