Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merkel és Hollande november 25-én Párizsban egyeztet a terrorellenes küzdelemről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 22. 8:11

Angela Merkel német kancellár november 25-én Párizsban Francois Hollande francia államfővel a terrorizmus elleni együttműködésről egyeztet, az egy héttel ezelőtti 130 áldozattal járó párizsi merényletek nyomán – jelentette be november 20-án, pénteken a párizsi német nagykövetség.

A francia elnök jövő kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnökkel, csütörtökön pedig Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös katonai fellépésről egyeztessenek. Francois Hollande a két találkozó között fogadja szerdán Párizsban a német kancellárt egy kötetlen vacsora keretében.

A parlament két házának hétfői együttes ülésén elmondott beszédében Francois Hollande jelezte, hogy egységes, kiszélesített koalíciót szeretne létrehozni az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban. A terrorszervezet vállalta magára a november 13-án hét párizsi helyszínen elkövetett merényletsorozatot.