Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva civil szervezetekkel befolyásolja a NATO-országok közvéleményét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 17. 8:06

Oroszország a médián és civil szervezeteken keresztül próbálja számára kedvező döntések irányába befolyásolni a NATO-országok közvéleményét és döntéshozóit – mutatott rá Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Hotnews.ro román hírportálnak adott interjúban.

Rasmussen arra az újságírói felvetésre reagált, miszerint több NATO-tagállamból, így Magyarországról is az orosz kémtevékenység fokozódásáról érkeznek hírek.

„Kétségtelen, hogy az orosz kémek aktívabbak, mint általában. Tisztán látjuk ugyanakkor, hogy Oroszország komoly energiát fektet a félrevezető információk terjesztésébe, beleértve a média és a civil szervezetek mozgatását. Ez egy nagyon kifinomult művelet, amelynek az a célja, hogy befolyásolja a közvéleményt és nyomást gyakoroljon a NATO országok politikai döntéshozóira" – magyarázta a NATO főtitkára.

Rasmussen kitérő választ adott arra a kérdésre, van-e a NATO-nak Románia számára vészforgatókönyve, ugyanakkor a NATO felkészültségét hangsúlyozta, és azt, hogy Oroszország „illegális akciói" és az ukrajnai fejlemények arra kényszerítik a NATO-t, hogy aktualizálja terveit, és újakat dolgozzon ki.

Rasmussen szerint várhatóan a Nagy Britanniában sorra kerülő őszi NATO-csúcson születhet döntés azzal a bukaresti igénnyel kapcsolatban, hogy a NATO állandó támaszpontot alakítson ki Romániában is.

Anders Fogh Rasmussen az ukrajnai válság fejleményeiről és a NATO ezzel kapcsolatos óvintézkedéseiről tárgyal a román vezetőkkel pénteken Bukarestben.

Az esetleges romániai állandó NATO-támaszpontról Victor Ponta román miniszterelnök sem árult el részleteket. Rasmussennel folytatott pénteki megbeszélése után csak annyit mondott, hogy a NATO és a román állam döntéshozói között megbeszélések folynak a védelmi szövetség további stratégiájáról. Ponta ismét hangsúlyozta: Romániát nem fenyegeti konkrét veszély.

A román kormányfő beszámolt arról, hogy az Olt megyei Deveselun az eredeti ütemtervnek megfelelően épül az amerikai rakétaelhárító rendszer romániai bázisa és 2015-ben működőképessé válhat.

Február végén katonai tranzitközpont céljára alkalmas logisztikai bázist avatott fel az Egyesült Államok a román tengerpart közelében, a Constanta megyei Kogalniceanun: ezen keresztül fog áthaladni az a 20-30 ezer amerikai katona, akiket Afganisztánból vonnak ki. Románia ugyanakkor hozzájárult, hogy az Egyesült Államok 1600 főre bővítse katonai jelenlétét a Kogalniceanu légi bázison, ahova – a román elnöknek a parlamenthez intézett levele szerint – egy gyors reagálású amerikai tengerészgyalogos egységet és több katonai légi járművet vezényelnek.