Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezerkétszáz katona a Bakonyban

Szöveg: Snoj Péter |  2014. május 17. 7:03

A „Tavaszi Áttörés 2014” a Magyar Honvédség egyik legnehezebb gyakorlata. Több mint 1200 katona, 380 technikai eszközzel vizsgázik most – mondta dr. Böröndi Gábor dandártábornok az április vége óta tartó gyakorlatsorozat sajtónapján, május 16-án, pénteken.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke a nullaponti lőtéren hangsúlyozta: elégedett mindazzal, amit eddig látott. „A gyakorlat után meg kell vizsgálnunk, hogyan lehetünk még hatásosabbak, még hatékonyabbak" − mondta.

1595972127
Az éleslövészettel egybekötött harcászati foglalkozást megtekintette dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is

A gyakorlat sajtónapján éleslövészettel egybekötött harcászati foglalkozást mutattak be a katonák − T−72-es harckocsik, valamint BTR−80 és −80A típusú páncélozott gyalogsági harcjárművek hajtottak végre különböző feladatokat. Mindeközben a levegőben egy JAS−39 Gripen vadászrepülőgép teljesítette a saját feladatait. 

A számos honvédségi alakulatot megmozgató gyakorlat a logisztika szempontjából is hatalmas kihívásokat támaszt a katonák és a foglalkozások szervezői elé. Az április 22-e óta tartó gyakorlat teljes logisztikai biztosításáért az MH 25. Klapka György Lövészdandár felel. Horváth Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: az elmúlt napok komoly kihívást jelentő időjárása ellenére a katonák eddig minden nehézséget leküzdöttek, az összes feladatot teljesítették.

Az eső a sajtónap résztvevőit is megtréfálta, a katonákat azonban láthatóan nem zavarta az újra és újra nyakukba zúduló özönvíz…

1595972128
A katonákat a sajtónapon nem zavarta a szakadó eső

Fotó: Tóth László