Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva megsemmisítette szarinkészleteit

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 13. 17:05

Oroszország felszámolta a területén tárolt összes szarinkészletet – jelentette ki Valerij Kapasin vezérezredes, a vegyi fegyverek biztonságos tárolásáért felelős orosz szövetségi hivatal vezetője június 12-én, hétfőn az Interfax hírügynökségnek.

A tábornok szerint ezzel Moszkva egy újabb, a vegyi fegyverek betiltásáról rendelkező nemzetközi egyezményben foglalt kötelezettségét teljesítette. Kapasin emlékeztetett rá, hogy Oroszország már korábban megsemmisítette mustárgáz- és szománkészleteit.

Az Interfax egy korábbi hivatalos bejelentésre hivatkozva azt írta, hogy Oroszországban a vegyifegyver-megsemmisítés idén ősszel befejeződhet. Idézte Mihail Babicsot, a vegyifegyver-leszerelési állami bizottság elnökét, aki márciusban azt közölte Vlagyimir Putyin elnökkel, hogy Oroszország a számára a nemzetközi kötelezettségei által előírt 2018. december 31- határidő helyett már 2017 végére felszámolhatja vegyifegyver-készleteit.
Babics elmondta, hogy a szovjet vegyifegyver-arzenál 1998-ban megkezdett megsemmisítésére Oroszország több mint 330 milliárd rubelt (5,8 milliárd dollárt) fordított.