Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyszabású terrorelhárítási gyakorlatot tartottak Belgrádban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 22. 20:35

Pajzs 2015 fedőnévvel az eddigi legnagyobb és legátfogóbb terrorelhárítási gyakorlatot tartották meg november 21-én, szombaton Belgrádban.

A gyakorlatban a rendőrség, a katonaság és a különleges egységek tagjai vettek részt, a cél pedig annak bizonyítása volt, hogy Szerbia felkészült egy esetleges terrortámadásra vagy bármilyen biztonsági fenyegetésre. A gyakorlat során túszmentő akciót, taktikai egyeztetést, a terroristák rejtekhelyének felderítését, valamint az elkövetők elfogását is bemutatták. A gyakorlat a szárazföldi, a légi és a vízi egységek bevonásával folyt. Az akció fő helyszíne a Szerbia Palota volt, az az épület, ahol a magas rangú külföldi vendégeket fogadja a szerb államvezetés. Emellett a vasútállomáson, a Belgrád melletti batajnicai repülőtéren, valamint a Duna-parton tartottak bemutatót.

Nebojsa Stefanovic belügyminiszter a szerbiai közszolgálati televízióban kijelentette: mivel a televízió is élőben közvetíti a gyakorlatot, az állampolgárok a helyszínről vagy otthonról is végigkövethetik, hogy Szerbia mennyire felkészült egy esetleges terrortámadásra, milyen eszközöket lenne képes bevetni az esetleges fenyegetettség esetén. Ugyanakkor hozzátette: a hatóságok leginkább a megelőzésen dolgoznak, hogy ne történhessen a bemutatotthoz hasonló támadás.
Kiemelte: Szerbia biztonságos és stabil, a párizsi merényletek után megnövelték a biztonsági készültséget, erősítettek a hírszerzésen, és figyelemmel kísérik a szélsőségekkel vagy terrorizmussal összefüggésbe hozható folyamatokat. Hozzátette: követik a migránsok mozgását és tevékenységét is, eddig senki nem hozott be robbanóanyagot vagy fegyvert az országba.

Az utóbbi 24 órában 3500 migráns haladt át, ami jelentősen kevesebb a korábbi időszakban tapasztaltnál, ennek oka pedig a párizsi támadások után szigorított határvédelem.
Szerbia és Macedónia két napja kezdte meg származás szerint szűrni a migránsokat, így csak azok léphetnek be ezekbe az országokba, akik szíriai, iraki vagy afgán állampolgárok, illetve már rendelkeznek korábban, Görögországban vagy Macedóniában kiállított regisztrációs papírokkal. Az MTI tudósítója nem hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy Szerbia hamarosan ezeken a kritériumokon is szigorít, és már csak a Szíriából érkezőket engedi majd be.

A belügyi szervek szerint egyébként a migránsoknál nagyobb biztonsági kockázatot jelentenek azok a koszovói és boszniai emberek, akik korábban részt vettek a szíriai vagy iraki harcokban, vagy jelenleg is ott tartózkodnak. Koszovóból és Bosznia-Hercegovinából bizonyítottan több százan csatlakoztak külföldi félkatonai szervezetekhez.