Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem enyhül a feszültség a Donyec-medencében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 13. 14:51

Továbbra sem enyhül a fegyveres konfliktus a Donyec-medencében, három nap alatt összesen hét ukrán katona halt meg és tucatnyi sebesült meg – erősítette meg Andrij Liszenko, a kijevi védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője június 12-i, hétfői sajtótájékoztatóján.

A tisztségviselő szavai szerint a helyzet két-három hete éleződött ki, és azóta folyamatosan feszült. Hangsúlyozta, hogy nem pusztán a támadások hevességének erősödéséről van szó, hanem – mint fogalmazott – a minszki megállapodások „arcátlan megsértéséről", a Moszkva által támogatott szakadárok ugyanis nehéztüzérségi fegyvereket vonnak össze közvetlenül a frontvonalnál, és azokkal támadják az ukrán ellenőrzésű oldalt. Reményét fejezte ki, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziója ezt nem hagyja szó nélkül következő jelentéseiben.
Hétfőn kora délutánig egy katona esett el, és négy sebesült meg a harcokban – közölte Liszenko.

A kijevi hadműveleti parancsnokság korábbi jelentései alapján vasárnap az ukrán fegyveres erők két, szombaton pedig négy tagja vesztette életét, a múlt hétvégén összesen nyolcan sebesültek meg.
A védelmi minisztérium alá tartozó katonai felderítés által megerősített információ alapján az elmúlt héten a „megszálló erők" 22 tagja vesztette életét, és mintegy 60 sebesült meg a harcokban – mondta el Liszenko.

A hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli sajtóközleményében hétfőn arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában a szakadárok 67-szer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira. A harcok kiterjedtek a frontvonal teljes hosszára, több helyütt a szakadárok 120, 122, illetve 152 milliméter kaliberű, tiltott nehéztüzérségi fegyvereket vetettek be. A Donyeck mellett fekvő, ukrán ellenőrzésű Avgyijivka település környékét továbbra is súlyos tüzérségi csapások érik, magán a településen is csapódtak be aknalövedékek. Polgári áldozatokról nem érkezett jelentés.

Közben a szakadár DAN hírügynökség az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság „katonai parancsnokságának" közlésére hivatkozva hétfőn azt jelentette, hogy az ukrán fegyveres erők az elmúlt napban 60-szor sértették meg a tűzszünetet. Eduard Baszurin donyecki szakadár “parancsnokhelyettes" hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy az ukrán hadsereg az elmúlt 24 órában több mint 630 különböző kaliberű – köztük 100 milliméteresnél nagyobb, azaz a minszki egyezmények alapján tiltott – lövedéket lőtt ki a megye szakadár ellenőrzés alatti részére.