Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiváló eredménnyel zárult a Load Diffuser 2017 gyakorlat

Szöveg: Török Nikolett |  2017. június 13. 13:44

Befejeződött a hét ország részvételével május 22-én kezdődött Load Diffuser 2017 elnevezésű nemzetközi gyakorlat. A Magyar Honvédség idei legnagyobb légierős gyakorlatának házigazdája a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis volt.

1596034211

A gyakorlat legfontosabb célja az volt, hogy kialakuljon a nemzetek közötti együttműködés. Ugrik Csaba dandártábornok, a bázis parancsnoka az erre tett törekvések eredményét kiválónak minősítette, kiemelve nemcsak a hajózó-, hanem a mérnök-műszaki és a technikai oldalt is.

A három hét alatt számos, fokozatosan felépített komplex feladatot hajtottak végre a pilóták. Egy szimulált háborús háttér adott lehetőséget arra, hogy a résztvevők a gyakorlatban, összehangoltan alkalmazzák az összetett légi hadműveleteket. 

A Magyar Honvédség eszközein és kijelölt állományán túl, a gyakorlatot 350 külföldi katona, valamint 23 repülőeszköz részvételével hajtották végre.

1596034211

A gyakorlat záróceremóniáján részt vett Mark E. Bartman vezérőrnagy, az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka, aki elismeréssel szólt a gyakorlat végrehajtásáról és lebonyolításáról, valamint kiemelte a nemzetek közötti együttműködés jelentőségét.

A záróünnepség elismerések átadásával ért véget. A tervek szerint a következő, hasonló jellegű gyakorlatot három év múlva rendezik meg.

1596034212

Fotó: a szerző felvételei