Nem hallgatnak a fegyverek az orosz-ukrán határ mentén

Az átkelő a múlt hétfőtől gyakorlatilag nem működik, de nem biztonsági okokból, hanem mert az ukránok lezárták saját határállomásukat a forgalom elől. Az orosz-ukrán határ mentén azóta sem szűntek meg a harcok, hogy külföldi újságírók, köztük az MTI tudósítója július 9-én, szerdán a helyszínen járt.

A novosahtyinszki határállomás annak ellenére is nyitva áll, hogy előbb június 20-án, majd július 3-án több lövedék csapódott be a területre, ahol aznap is több száz ukrán menekültet fogadtak.

A Donyeck nevű orosz határállomás vámterületét csütörtök reggel kellett kiüríteni, mert tüzérségi támadás kezdődött a szomszédos ukrajnai Luhanszk megyében. A múlt szombaton legalább tíz tüzérségi lövedék robbant fel azon a határállomáson.

Moszkva hivatalos külügyi jegyzékben tiltakozott csütörtökön Kijevnél egy másik ügy miatt. A gukovói határátkelőt is aznap érte tüzérségi támadás. A lövések idején 230 menekült tartózkodott az állomáson, és csak a csodával határos módon nem esett baja senkinek – közölte a Rosszija 24 állami hírtelevízió.

„Csak vegye fel, szükség van rá" – szólt rám udvariasan, de határozottan a szerdai látogatáson a rendkívüli helyzetek orosz minisztériumának munkatársa, egyike azoknak, akik segítettek a 16 kilogramm súlyú golyóálló mellény és a nehéz fémsisak felvételében a Rosztovi területen először a novosahtyinszki határállomásra ellátogató külföldi tudósítóknak. A mellény viselése komoly fizikai terhet jelentett, de még nagyobb lelki nyomás érte a „haditudósítói" munkához nem szokott újságírókat, operatőröket, fotósokat. Arcukon a meglepettség némi aggodalommal társult.

„Mi lesz, ha mégis lőnek?" – kérdezték egymástól a riporterek, majd viccel ütötték el a pillanatnyi félelmet, mondván, hogy „innen biztosan átszóltak oda". Látván a sajtó munkatársainak ijedt arckifejezését, a Rosztovi területi kormányzói hivatal egyik fiatal munkatársa halkan megjegyezte kollégáinak: „talán megrémültek, nem kellett volna."

Nem derült ki, hogy az orosz hivatalnok mire gondolt. Arra-e, hogy nem kellett volna a határállomást megmutatni, vagy arra, hogy felesleges volt a biztonsági intézkedés. A látvány ugyanakkor önmagáért beszélt. Még a határtól távolabbi épületen is ott vannak a sorozatlövések nyomai, az aszfalton a becsapódott lövedékek ütötte lyukak, a határvonalhoz közeli üzlet sarkát pedig teljesen lerombolták aknavetőkkel.

Az ukrán határőrség szerint az oroszbarát szakadárok támadták meg a múlt csütörtökön a novosahtyinszki határállomást.

A táj békésnek tűnt, szabad szemmel látható a Luhanszk megye felirat, az ukrán határállomáson nincs mozgás. Mint másnap kiderült, a csend csak ideiglenes volt. Csütörtök este ismét védett helyre kellett menekíteni a határállomás vámszolgálatának dolgozóit, mert heves lövöldözés tört ki a szomszédos Dolzsanszkijnál lévő ukrán határállomásnál.

Miután Leonyid Szmik, a Rosztovi területi határőrség parancsnoka körbevezette a riportereket a kihalt területen, nem sok kérdés maradt az újságírókban. A Luhanszk megye táblától 500-700 méterre a sorompónál a kölcsönkapott golyóálló mellénytől sokkal szerényebb méretű és kevésbé biztonságosnak tűnő „vértben" álldogáló egyik fiatal határőrnőtől azért megkérdeztem: „Nem félnek?" „Megszoktuk"- hangzott a beletörődöttséget tükröző válasz.

A novosahtyinszki határállomástól nem messze, a Rosztovi területi hatóságok szerint biztonságos környéken kialakított ideiglenes befogadó tábornál inkább a külföldi sajtóra, mint a menekültekre kíváncsi helyi lakosok álldogáltak. Férfiak, nők vegyesen. Az előbbiek, 25-35 év közötti férfiak bizalmatlanul méregettek, de aztán elmondták, hogy a menekülteket szállítják oda, ahova kérik. Felhánytorgatták, hogy szerintük „hazudik a külföldi sajtó", mert nem számol be a valódi kelet-ukrajnai állapotokról és a Rosztovi területen kialakult rendkívüli helyzetről. Egyikük ingerülten kelt ki az ukránokkal szemben: „Az anyám ukrán, az apám török: akkor most én milyen nemzetiségű vagyok maga szerint? Hát nem ukrán, vagy legalábbis nem akarok az lenni."

A helyieket képviselő ötvenes nők csinosan felöltözve várakoztak. Talán arra, hogy valaki megszólítsa őket. Elmondták, mennyire nyugtalanná vált az életük a harcok óta. Lakásaik a határ közvetlen közelében vannak, hallják, ahogy süvítenek a lövedékek."Nem alszom már napok óta" – mondja egyikük. „Csak megszűnnének már a lövöldözések, és minden úgy lenne, mint régen" – mondja egy másik asszony. Aggódnak, mert nem tudják, mikor lesz vége a háborúságnak.

A Rosztovi terület kormányzójának tájékoztatóján, az egész napos látogatás végén levetítették azt a filmet, amely a novosahtyinszki határállomáson július 3-án történteket rögzítette. A képeken az látszik, ahogy rohannak a lövések elől menekülő asszonyok, gyerekek. Az operatőr megállít egy kisfiút, kérdezi, mit látott, majd továbbküldi: „Fuss gyorsan, csak fuss." Nincs egy kéz, amely megfogja, és biztonságos helyre menekítse. A hatóságok tájékoztatása szerint azonban senki sem sebesült meg az ukrán oldalról indított aknavetős támadásban.

A közeli ideiglenes befogadó táborban egy négyéves kisfiú büszkén mesélte nekem: igazi tankokat látott az utcán. Édesanyja rezignáltan magyarázta: a robbanásokat megszokták a gyerekek. „Azt mondtam nekik, hogy dörög az ég, hát elhitték" – mondta. Nem tudja, mit hoz a jövő, de nem akar visszatérni Ukrajnába.