Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Német katonákra támadtak Törökországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 24. 17:43

Török nacionalista tüntetők rátámadtak több német katonára, akik az elmúlt napokban egy NATO-misszió keretében érkeztek Törökország déli részébe.

Frank Sarak német alezredes közölte, hogy a Bundeswehr öt katonáját január 22-én, kedden este támadta meg a baloldali nacionalista Török Ifjúság Közösségének (TGB) mintegy 40 tagja, amikor Iskanderun kikötővárosban vásárlás után éppen távoztak egy üzletből. A tüntetők gyalázták és szorongatták a német katonákat, egyikük fejére pedig egy zsákot húztak.

A német kormány felszólította Törökországot, hogy jobban gondoskodjon a németek védelméről.

A katonák, akiket a törökök feltehetőleg amerikaiaknak néztek, nem sérültek meg. A török biztonsági erők beavatkoztak, megakadályozva az incidens elfajulását – közölte a Bundeswehr.

A németek ahhoz az alakulathoz tartoznak, amely a NATO-tag Törökországot Patriot légvédelmi rakétákkal védi esetleges, Szíriából kiinduló támadásoktól. Ankara kérésére – amerikai és holland egységekkel együtt – mintegy 350 német katonát telepítettek Dél-Törökországba. A két német Patriot rakétaüteg hétfőn érkezett meg Iskanderunba.

Stefan Paris, a német védelmi miniszter, Thomas de Maiziere szóvivője szerdán Berlinben kijelentette: Németország elvárja, hogy garantálják a német katonák biztonságát, amikor a török városokban mozognak.
„Teljes mértékben tiszteletben tartjuk a véleményszabadságot Törökországban" – mondta Paris. „De az nem fogadható el és nem igazolható, ha a véleményszabadság gyakorlása erőszakba torkollik".

A német külügyminisztérium „súlyosnak" minősítette az incidenst, amelyet diplomáciai csatornákon is meg kell vizsgálni.

A TGB aktivistái az elmúlt években többször is támadást intéztek külföldi katonák és turisták ellen, és közülük többeknek a fejére zsákot húztak. Ez válasz arra az akcióra, amikor 2003-ban amerikai katonák Irak északi részén török katonákat fogtak el, akiket fejükön zsákkal vittek kihallgatásra. Ezt Törökországban sokan a katonák megszégyenítéseként élték meg. A TGB egyébként szerdán saját internetes honlapján nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen dühös tüntetőket látni zsákokkal, azt kiabálva, hogy „amerikai katonák nem sétálhatnak szabadon ezeken a területeken."