Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németország 2011-ig szállított vegyi anyagokat szállított Szíriának

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 1. 13:47

Németország 2011. április végéig szállított Szíriának vegyi anyagokat, közöttük vegyi fegyver gyártására alkalmas szereket – közölte szeptember 30-án, hétfőn a német gazdasági minisztérium.

Német cégek 1998 és 2011 között mintegy 360 tonna vegyi anyagot szállítottak Szíriának, azaz közel a háromszorosát annak, amiről korábban tudni lehetett. Ezek úgynevezett kettős célra felhasználható kémiai anyagok voltak, amelyek polgári és katonai célokra egyaránt alkalmazhatók.

A szállításokat a szíriai polgárháború kezdetekor felfüggesztették. A tárcánál rámutattak: nem kételkednek abban, hogy ezeket a vegyi anyagokat kizárólag polgári célokra használták fel.

Szeptember 18-án a gazdasági minisztérium az ellenzéki radikális Baloldal pártja írásos kérdésére válaszolva ismerte el, hogy Berlin 2002 és 2006 között több mint 130 tonnányi, mérges gáz gyártására is felhasználható vegyi agyagokat, többek között fluorsavat, nátriumfluoridot, valamint kálium- és nátriumcianidot tartalmazó készítményeket szállított Szíriának.

Ralf Trapp, az ENSZ Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) szakértője szerint ezekből az anyagokból szarin is előállítható, vagyis az az ideggáz, amelyet a világszervezet szakértői jelentésükben a Damaszkusz külvárosaiban augusztus 21-én végrehajtott támadás során használt vegyi fegyverként azonosítottak.

A vegyi anyagok szíriai exportjára a Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld vezetés, majd az Angela Merkel kancellár első mandátuma idején hatalmon lévő konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció mondott igent. A szóban forgó anyagokból 2002 és 2003 között 40 tonnát, 2005 és 2006 között pedig 97 tonnát adtak el a közel-keleti országnak.