Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németország katonákat és drónokat küldene az EBESZ-misszió támogatására

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 6. 8:19

Németország fontolóra vette, hogy taktikai drónokat és kétszáz katonát küld Ukrajnába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) missziójának támogatására – közölte a Bild című német újság október 4-ei, szombati számában. A katonák, köztük ötven ejtőernyős kivezénylésére engedélyt kell adnia a német parlamentnek is.

A francia külügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy Párizs és Berlin az EBESZ kérésére pilóta nélküli felderítő repülőgépeket ajánlott fel a kelet-ukrajnai fegyverszünet betartásának ellenőrzéséhez.

A német külügyminisztérium egyik szóvivője jelezte, hogy a német és a francia kormány tárgyalásokat folytat a páneurópai szervezettel. Annak lehetőségeit vitatják meg, hogy miként lehetne hatékonyan támogatni az EBESZ-t ukrajnai feladatainak végrehajtásában.

Döntés még nem született, „jelenleg csak puhatolózó jellegű tárgyalások folynak" – mondta a szóvivő. Hozzátette: Frank-Walter Steinmeier, a német diplomácia irányítója pénteken Párizsban tett látogatásán beszélt vendéglátóival arról, hogy miként tudná a két ország közösen támogatni az EBESZ megfigyelői misszióját. Kiemelte azonban azt is, hogy számos jogi és politikai kérdést kell tisztázni.

A Bild úgy tudja, hogy Németország Luna típusú drónokkal venne részt közvetlenül az EBESZ ukrajnai missziójában. A 2,36 méter hosszú, 40 kilogrammos repülőket az Ukrajnába küldendő német katonák irányítanák, illetve a katonák egy része az EBESZ megfigyelőinek védelmét látná el.

Az EBESZ feladata a tűzszünet betartásának figyelemmel követése, és egy megfigyelő csoportja Kelet-Ukrajnában tartózkodik. Az ukrán-orosz határ bizonyos szakaszait oroszbarát szeparatisták tartják ellenőrzés alatt, ami a kijevi vezetés szerint lehetővé teszi, hogy utánpótlást kapjanak, ideértve a nehézfegyvereket is, Oroszországból.