Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nincs megállapodás a genfi nukleáris tanácskozáson

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 11. 22:40

Megállapodás nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól november 10-én, vasárnap Genfben az iráni atomprogrammal kapcsolatos nagyhatalmi tárgyalások résztvevői, akik megegyeztek abban, hogy november 20-án, ugyancsak Genfben, folytatják a megbeszéléseket.

„A genfi ülések lehetővé tették, hogy előrelépjünk, de nem jutottunk a végére, mert van még néhány megoldandó kérdés" – mondta nyilatkozatában Laurent Fabius francia külügyminiszter, aki ugyanakkor jelezte, hogy van még esély a megegyezésre. Ennek érdekében újabb tárgyalási fordulót tartanak.

Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki a mostani tárgyalásokon elnökölt, újságíróknak bejelentette: november 20-án Genfben folytatják a tárgyalásokat, mégpedig a résztvevő országok külügyminisztériumi politikai igazgatóinak a szintjén.

A csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett tárgyalások szombaton is folytatódtak a megegyezés reményében, rendkívül sűrű diplomáciai érintkezés jegyében telt a nap. A Hatok néven emlegetett országcsoport – az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Németország -, illetve Irán vezetői megannyi két- és háromoldalú megbeszélést folytattak egymással, hogy sikerüljön kiküszöbölni a még fennálló nézetkülönbségeket.

Szombaton a hírügynökségek érzékeltették, hogy Franciaország tűnik a leghajthatatlanabbnak a Hatok részéről. Erre korábban Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter is utalt egyik nyilatkozatában, úgy fogalmazva, hogy bizonyos kérdésekben a Hatok között sincs egyetértés.

Fabius ugyanis szombaton elfogadhatatlannak nevezte az első megállapodástervezetet, hangoztatva, hogy a kérdésben Izrael biztonsági érdekeit is figyelembe kell venni. A miniszter munkatársai szerint három témában vannak komoly nézeteltérések: Irán 20 százalékra feldúsított uránkészleteiről, az araki nehézvizes reaktor építéséről és az urándúsítás ügyének hosszú távú rendezéséről.

„A diplomácia időigényes, az Egyesült Államok nem akar elhamarkodott megállapodást kötni, továbbra is azt a célt tartja szem előtt, hogy Irán ne jusson atomfegyverhez" – mondta vasárnapra virradóra tartott genfi sajtóértekezletén John Kerry.

Az amerikai külügyminiszter alapvetően derűlátóan nyilatkozott az Irán és a Hatok genfi megbeszéléseiről, amelyek ugyan szombaton éjjel sem végződtek megállapodással, de – mint fogalmazott – jelentős előrelépés történt.

Kerry reményei szerint a tárgyalásokat heteken belül le lehet zárni. Megállapította, hogy sikerült számos nézetkülönbséget tisztázni, több kérdésben közeledtek az álláspontok.

Kerry később – az NBC televízió által vasárnap közvetített interjúban – azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem vak és nem ostoba módra folytat tárgyalásokat az iráni nukleáris programról, s kész megvédeni közel-keleti szövetségeseit. Az amerikai diplomácia vezetője megismételte, hogy Barack Obama elnök elkötelezettje Izrael biztonságának.

„A Hatok országcsoport és Irán a fokozatosság és a kölcsönösség elve alapján folytatja a munkát az iráni atomprogrammal kapcsolatos problémák rendezése érdekében" – mondta vasárnap újságíróknak Genfben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Nagyon konkrét és hosszadalmas tárgyalások folytak, de nem hiába húztuk az időt" – mondta Lavrov. Megállapította: van mire alapozni a közös munkát.

William Hague brit külügyminiszter pedig a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: „a megállapodás az asztalon van", és akár néhány héten belül elérhető.

Iráni részről Mohamad Dzsavad Zarif külügyminiszter úgy fogalmazott a sajtónak: egyáltalán nem érez csalódottságot. Hangsúlyozta: együttesen folytatják a munkát, és képesek lesznek nyélbe ütni egy megállapodást.

„Az urándúsításhoz való jog a nukleáris tárgyalásokon olyan határvonalat jelent Irán álláspontjában, amelyet nem léphet át" – közölte Haszan Róháni iráni elnök vasárnap, hozzátéve, hogy országa ésszerűen és tapintatosan egyezkedett a genfi nukleáris tanácskozásokon.

„Értésére adtuk a tárgyaló feleknek, hogy nem válaszolunk semmilyen fenyegetésre, szankcióra, sértésre vagy megkülönböztetésre. Az iszlamista köztársaság nem hajolt meg, és nem is fog meghajolni semmilyen hatalom fenyegetése előtt" – közölte az államfő az iráni parlamenthez intézett beszédében.

Vasárnap egyébként elutazott Iránba Jukija Amano, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki ennek kapcsán közölte: tényleges eredmények elérését reméli a hétfőn Teheránban kezdődő tárgyalásokon.

Az iszlamista köztársaság és a NAÜ tárgyalásai teljesen függetlenek a vasárnap hajnalban befejeződött genfi tanácskozásoktól. A NAÜ azt akarja elérni, hogy az iszlamista köztársaság működjön együtt a nemzetközi szervezettel, és így sikerüljön eloszlatni az atomprogram körüli kételyeket.