Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nő kerülhet a West Point élére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 2. 16:29

Barack Obama amerikai elnök női jelöltet nevezett meg a tekintélyes West Point élére, és ha Cindy Jebb ezredest alkalmasnak találják a pozícióra, az amerikai katonai elitet nevelő akadémia 217 éves történetében először lehet női dékánja az intézménynek.

A politikatudományból doktorált Jebb ezredes eddig a társadalomtudományi tanszék vezetője volt. Az akadémia vezetője, Robert Caslen altábornagy közleményben hangsúlyozta, hogy Cindy Jebb „az intézményben és a kadétok körében is óriási elismerésnek örvend, és megtiszteltetés, hogy az intézmény hírnevét öregbíti". A kinevezést a szenátusnak kell jóváhagynia.

A New York állam West Point településénél található akadémiát 1802-ben alapították. Ez az Egyesült Államok legrégebbi katonai akadémiája. Évente kilencszázan kapnak diplomát, és ott képezik az amerikai hadsereg legtöbb tisztjét.