Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyolcezer szíriai menekültet fogadott be az Egyesült Államok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 8. 13:06

Az Egyesült Államok tavaly október óta nyolcezer menekültet fogadott be Szíriából az amerikai külügyminisztérium pénteki közlése szerint. Barack Obama amerikai elnök tavaly szeptemberben jelentette be, hogy egy éven belül tízezer szíriai menekültnek biztosítanak otthont és az élet újrakezdésének lehetőségét.

Anne Richard amerikai külügyi államtitkár-helyettes azt mondta, a pénzügyi év végéig, szeptember 30-ig az Egyesült Államok teljesíteni tudja az elnök által kitűzött célt.

A menekülteket az Egyesült Államok több szövetségi államában helyezték el. A külügyi közlemény nem szól arról, hogy az eddig befogadott nyolcezer szíriai állampolgár hol kapott letelepedési engedélyt. Egyes szövetségi államok – így például Észak-Karolina – egyértelműen szembeszegültek az elnöki akarattal, és perben állnak a szövetségi kormánnyal, mert nem hajlandók szíriai menekülteket befogadni. A republikánusok részéről erőteljes ellenkezés fogadta és fogadja az elnöki döntést.

Republikánus politikusok – így az elnökjelölt Donald Trump vagy a házelnök Paul Ryan – azzal érvelnek, hogy a menekültek befogadása növeli a terrorveszélyt az Egyesült Államok határain belül. „Egyértelmű, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megpróbálja beépíteni az embereit a menekültek közé, s elég, ha egy terroristának sikerül beférkőznie a soraikba, ez máris nagy gondot jelent" – fogalmazott a minap Paul Ryan. Donald Trump pedig folyamatosan arra figyelmeztet: a Közel-Keletről érkezőket csakis alapos ellenőrzés után szabad beengedni.