Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama: Amerika megvédi Izraelt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 7. 14:44

Barack Obama amerikai elnök szerint „az életben egyszer adódik olyan lehetőség”, mint az Iránnal atomprogramjáról szóló keretmegállapodás megkötése, amely megakadályozza, hogy az ország atombomba birtokába jusson, és így hosszabb távú stabilitást hoz a Közel-Keletnek.

A The New York Times című amerikai lapnak adott és április 5-én, vasárnap este megjelent interjújában megerősítette az Egyesült Államok azon vállalt kötelezettségét, hogy megvédi Izraelt, ha támadás érné, de elismerte, hogy a diplomáciai megállapodás keresése Iránnal feszültté tette Washington viszonyát szövetségesével.

„Nehéz időszak volt" – jelentette ki Obama, hozzátéve: személy szerint neki rossz volt látni, hallani, hogy az izraeli érdekek mellőzésével vádolták a kormányát. „Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy elviseljük a keretmegálapodás esetleges kudarcát anélkül, hogy a bőrünket vinnénk a vásárra" – mondta, majd megemlítette, hogy kormánya politikájának része a közeledés, és ilyen volt a Kubával és a Mianmarral szembeni is.

„Mindig egyértelművé tettem, hogy amíg rajtam múlik, Iránnak nem lesz atomfegyvere, és szerintem meg kell érteniük, hogy ezt komolyan gondoljuk. De ezzel együtt remélem, hogy meg tudjuk kötni ezt a diplomáciai egyezséget, és az új korszakot nyit majd az Egyesült Államok és Irán, valamint – és ez legalább olyan fontos – idővel Irán és szomszédai viszonyában" – fogalmazott.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a megszületett keretmegállapodás „nagyon, nagyon rossz", és vasárnap egy ennél jobb végleges megállapodás kidolgozására szólította fel az amerikai kormányt. Amerikai tévécsatornáknak adott nyilatkozataiban azt mondta, hogy a megállapodás fenyegetést jelent Izrael fennmaradására, és egyáltalán nem állja útját annak, hogy Irán atombombát fejlesszen ki, sőt éppen egyengeti előtte az utat.