Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama golfozása miatt kellett áthelyezni egy katonapár esküvőjét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 31. 13:43

Barack Obama golfozása miatt kellett egy katonapár Hawaii golfpályára tervezett esküvőjének helyszínét megváltoztatni. A frissen házasodott pár nem neheztel az amerikai elnökre a történtek miatt.

Natalie Heimel és Edward Mallue Jr. – mindketten az Egyesült Államok hadseregének kapitányai – esküvője múlt vasárnapra, egy katonai, óceánra nyíló kilátással rendelkező golfpályára volt tervezve, azonban számításaikat keresztül húzta, hogy szombaton kiderült, az amerikai elnök és barátai ugyanazon a helyszínen, a 16. lyuknál terveznek golfozni.

„Mindketten elég higgadtak és tervezőtípusúak. Biztos vagyok abban, hogy némi stresszt okozott nekik a dolog, azonban úgy tűnt, rendben vannak" – mondta el az esetről Heimel nővére, Christie McConnell.

A házasságkötési ceremóniát végül áthelyezték a golfpálya egy másik részére, ahonnan a kilátás még szebb volt, és néhány vendég még a golfozó elnököt is megpillanthatta – tette hozzá McConnell.

A ceremóniát követően az újdonsült férjet felhívta az esküvőszervező telefonon, és az engedélyét kérte, hogy a számát megadhassa Barack Obamának. Az elnök ezután a kihangosított telefonon keresztül személyesen kérte a pár bocsánatát, amiért meg kellett változtatni a helyszínt, a golfról beszélgetett, valamint megkérdezte mennyi ideje vannak együtt.

„Mindannyian a telefon körül álltunk, és izgatottan hallgattuk. Nagyon kedves és vicces volt" – mondta el az elnökről McConnell.

Egy meg nem nevezett forrásból származó információ szerint a Fehér Ház nem tudta előre, hogy a párt az esküvő áthelyezésére kérték az elnök szabadidős programja miatt. Barack Obama hasonló programjai nem számítanak hivatalosnak, vagyis nem tűnnek fel az elnök nyilvános napirendjében, megkönnyítve ezzel a biztonságára ügyelő titkosszolgálat munkáját, azonban ennek következtében senki nem tud számolni előre azzal, hogy az elnök esetleges megjelenése keresztülhúzza terveit.

Nem ez az első eset, hogy Obama golfozás miatt kerül be a hírekbe. Augusztusban az elnök az után indult golfozni, hogy előtte bejelentette James Foley amerikai újságíró Iszlám Állam általi lefejezését. Később Obama elismerte, hogy ügyelnie kellett volna arra, milyen látszatot kelt ez másokban.

A friss házaspár nem neheztel az elnökre, McConnell elmondása szerint Obama telefonhívása még felejthetetlenebbé tette az esküvőt.