Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama méltatta a volt szovjet atomtöltetek biztonságba helyezésére indított 20 éves programot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 4. 13:34

„Rendkívüli haladást” sikerül elérni az Együttműködő Fenyegetéscsökkentés elnevezésű programmal, amely 20 évvel ezelőtt indult annak érdekében, hogy segítsék biztonságba helyezni Oroszország és több más volt szovjet tagállam nukleáris tölteteit – jelentette ki december 3-án, hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

Obama a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó, kétpárti kezdeményezésre elindított program jubileuma alkalmából méltatta az abban kulcsszerepet vállalt republikánus Richard Lugar és a demokrata Sam Nunn szenátor közreműködését. Rámutatott, hogy a Nunn-Lugar-projekt szolgált alapjául a megválasztása után nem sokkal Prágában ismertetett elképzelésének, amely az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását és végeredményben az azoktól mentes világ létrehozását irányozta elő. Kiemelte, hogy az atomfegyverek elterjedése elleni együttműködésbe mára már mintegy 80 országot sikerült bevonni, és szélesedik a vegyi fegyverek és a bioterrorizmus elleni összefogás is.

„Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy a 21. századot beárnyékolják a 20. század leggonoszabb fegyverei. Az elmúlt négy év során ezért folytattuk a kulcsfontosságú beruházásokat kockázatcsökkentési programjainkba" – hangsúlyozta az amerikai elnök.

Obama rámutatott, hogy még mindig túl sok nukleáris, vegyi és biológiai anyagot tárolnak nem biztonságos körülmények között, ezért még mindig fontos feladat annak megakadályozása, hogy ezek terroristák kezébe kerüljenek.

Hangsúlyozta, hogy a nukleáris terrorizmus elleni küzdelem a számára egyik legfontosabb nemzetbiztonsági prioritás.

A Nunn-Lugar-program keretében az Egyesült Államok több milliárd dollár értékű felszerelést és know-howt bocsátott Oroszország és szomszédjai rendelkezésére, hogy kezelni tudják a Szovjetunió után maradt, egyre romló állapotú „nukleáris örökséget".

Az Együttműködő Fenyegetéscsökkentés programnak köszönhetően több mint 7600 nukleáris robbanófejet tettek harcképtelenné.

A Nunn-Lugar-program hatálya jövő tavasszal jár le. Oroszország jelezte, hogy annak meghosszabbításához csak jelentős módosítások után lenne hajlandó hozzájárulni. Obama ezzel kapcsolatban kijelentette: bizakodó abban a tekintetben, hogy ezt az együttműködést korszerűsíteni lehet.