Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adventi gyertyagyújtás: a várakozás fényei

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. december 4. 14:23

Adventi gyertyagyújtást rendeztek a Magyar Honvédség több laktanyájában a napokban. Ezúttal a debreceni és a várpalotai rendezvényekről közlünk rövid tudósítást.

1595945759

Debrecen. Meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni laktanyájának kápolnájában, ahol több tucatnyian gyűltek össze az ünnepi eseményre. Advent a várakozás időszakának kezdetét jelképezi, egyben készülődést Krisztus születésének ünnepére, a karácsonyra.
A Bocskai-dandár hagyományteremtő szándékkal szervezte meg első közös adventi gyertyagyújtását a Kossuth-laktanya imatermében. Szentesi Csaba őrnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katolikus tábori lelkésze beszédében az advent időszakának fontosságát hangsúlyozta. Utalt a koszorún található gyertyák színére és üzenetére: a három lila a bűnbánatot, a rózsaszín pedig – melyet a harmadik vasárnap kell meggyújtani – az örömöt, a reményt szimbolizálja.

Az adventi koszorún az első gyertyát dr. Böröndi Gábor dandártábornok, parancsnok gyújtotta meg, aki elmondta: rendkívül fontosnak és örömtelinek találja a kezdeményezést, hiszen ezzel még inkább erősödnek az emberi kapcsolatok.
Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész ünnepi beszédében kiemelte: a gyertya és a láng az összetartozást, a családot jelképezi, amely biztos hátteret jelent a katonák életében, akár itthon, akár misszióban teljesítenek szolgálatot.

1595945759

A szertartás végén a Debreceni Helyőrségi Zenekar kvintettjének előadásában csendültek fel karácsonyi dallamok.

Várpalota. „A tudat, a biztos tudat, a kételkedési nélküli hit, amivel észrevehetjük a hamu alatt megbúvó parazsat, elengedhetetlenül fontos. Ez az adventi ige első üzenete" – mondta beszédében Oláh Emil alezredes esperes, az MH Összhaderőnemi Parancsokság református tábori lelkésze Várpalotán, az MH Bakony Harckiképző Központ adventi gyertyagyújtásán.

1595945760

„A világosság életet ad, a szorongás elpusztít, amit el kell fújni, mint a hamut a parázsról" – folytatta ünnepi gondolatait Oláh Emil, hangsúlyozva: minden lépés, amire Isten hív, minden kihívás, melyre indulunk, minden emlékezés szítja és életben tartja a tüzet.

„Advent harmadik üzenete is ehhez kapcsolódik, mely szerint minden halogatott és elodázott lépés csak hamut termel" – mondta az alezredes, hozzáfűzve: a hit a parázs felélesztésében olyan, mint amikor hitet remélünk az élettől, Istentől, hogy amit nagyon akarunk, az valóra válhat.

1595945760

Fotó: bocskaidandar.hu és Ajkay Beatrix Angéla