Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olaszország amerikai drónokat fogad be a terroristák elleni védekezésre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 24. 19:03

Az olasz kormány beleegyezett abba, hogy Szicíliából felfegyverzett amerikai drónok (pilóta nélküli repülőgépek) szállhassanak fel, de csakis arra a célra, hogy az amerikai vezetésű nemzetközi erőket megvédjék az Iszlám Állam terrorszervezet támadásaitól – közölte egy olasz védelmi minisztériumi illetékes február 22-én, hétfő este.

Csak védelmi célú bevetésekről lehet szó, és a kormány minden esetben külön vizsgálja meg, hogy engedélyezi-e a drónok indítását – tette hozzá a tisztségviselő, aki nevének elhallgatását kérve nyilatkozott.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök egy keddi rádió-interjúban megerősítette, hogy a szicíliai Sigonella támaszpontról felszálló drónok bevetését az olasz kormány „esetről esetre" engedélyezi. Hozzátette, hogy ehhez nem szükséges a római parlament előzetes felhatalmazása. Hangsúlyozta, hogy a terrorizmussal szembeni küzdelemben teljes az összhang Olaszország és nemzetközi szövetségesei között. Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter megjegyezte, hogy az olaszországi támaszpont használata nem „bevezetője egy esetleges katonai fellépésnek" Líbiában.

Amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok már több mint egy éve próbálta megszerezni Róma egyetértését az ilyen típusú bevetésekhez, de az olasz kormány mindeddig azon az állásponton volt, hogy líbiai hadműveleteken semmilyen módon nem kíván részt venni mindaddig, amíg a nemzetközileg elismert líbiai kormány nem kéri erre.

Líbiában 2011 óta politikai káosz uralkodik (az országnak jelenleg két rivális kormánya van), és az Iszlám Állam ezt kihasználva területeket igyekszik ellenőrzése alá vonni ott, illetve bázisként használja a körzetet arra, hogy támadásokat készítsen elő és indítson líbiai vagy akár tunéziai célpontok ellen.

Múlt pénteken az amerikai erők az északnyugat-líbiai Szabrátában légicsapást hajtottak végre, és abban több tucat feltételezett iszlamista meghalt.
A cél az Iszlám Állam kiképzőtábora volt, pontosabban Núreddín Sosán tunéziai állampolgár, aki tavaly két – számos külföldi áldozattal is járó – tunéziai merényletet tervelt ki. Az amerikai támadáshoz azonban a jóval távolabbi Nagy-Britanniából szállt fel a harci repülőgép.

A szicíliai Siracusa közeli Sigonella olasz-amerikai támaszpont 1959 óta operatív, és stratégiai szerepet tölt be a Földközi-tengeri nyugati medencéjében. A 2011-ben meghalt líbiai vezető Moammer Kadhafi szemében Sigonella az ellenségnek tartott Egyesült Államok bázisának számított, ahonnan az amerikai vadászgépek a lehető leggyorsabban el tudták érni a líbiai légteret. 1985-ben az amerikai légierő Sigonellán kényszerítette leszállásra Mahmud Abbász palesztin terrorista repülőgépét, akinek az olasz területen való amerikai őrizetbe vételét Bettino Craxi akkori olasz kormányfő megakadályozta.