Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylet egy iraki temetésen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 2. 10:33

Tucatnyian meghaltak december 1-jén, vasárnap az iraki fővárostól 80 kilométerre északkeletre, ahol öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy temetésen – közölték kórházi és rendőrségi források.

A gyászolók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ellen küzdő egyik milícia tagját, egy törzsi vezető fiát készültek eltemetni, amikor a kamikaze működésbe hozta a nála lévő robbanószerkezetet. Más beszámolók szerint három robbanás történt, és a merénylet helyszínére is két városnevet említenek a források: egyesek Mukdadíját, mások Vadzsihíját.

A milicistát szombaton ölték meg Bagdadtól északra. Egyelőre nem ismeretes a vasárnapi merénylet tettesének vagy tetteseinek a hovatartozása, de az al-Kaidához kötődő lázadók gyakran vesznek célba olyan helyi szunnita vezetőket és híveiket, akikről úgy vélik, hogy a síita vezetésű bagdadi kormány támogatói.

Pénteken 18 ember holttestét találták meg Bagdadtól északra. Az áldozatokat néhány órával korábban katonai egyenruhát viselők elrabolták. A tetemeken golyónyomok voltak láthatók a fejükön és mellkasuk táján. Az áldozatok között volt egy szunnita törzsi vezető és a fia is.

A csaknem mindennapos erőszaknak 948 halottja volt novemberben – 852 civil, 53 rendőr és 43 katona -, az azt megelőző hónapban pedig 964 az egészségügyi, a védelmi és a belügyminisztérium vasárnap közzétett adatai szerint. Az év eleje óta 6 ezernél is több az erőszakcselekmények halálos áldozatainak száma, s az októberi hónap volt 2008 áprilisa óta a „leggyilkosabb".