Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylő robbantott Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 5. 13:32

Legalább hat emberrel végzett egy öngyilkos merénylő június 3-án, pénteken az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kezén lévő és kormányerők által ostromlott Fallúdzsa közelében fekvő, asz-Szaklavíja nevű településen.

A merénylő iraki menekültek között robbantotta fel magát. A támadásnak huszonhárom sebesültje is van – közölték rendőrségi források.

Iraki biztonsági erők a múlt hónapban indítottak nagyszabású offenzívát az iraki fővárostól, Bagdadtól nyugatra lévő Fallúdzsa visszafoglalására. Számos ember menekül a térségben dúló harcok elől. A hatóságok az Iszlám Államot teszik felelőssé a merényletért.

Pénteken az iraki hatóságok azt is tudatták, hogy Fallúdzsa ostromának megindítása, május 23. óta mintegy 1100 katona sebesült meg. Az elesettek számáról viszont az egészségügyi illetékes nem tudott beszámolni, mert a holttestek egyenesen a hullaházba kerülnek, ahol a lehető leghamarabb átadják a halott katonák földi maradványait családjaiknak, hogy eltemethessék őket.

A halottak számára a temetésekből lehet következtetni.

Egy biztonsági forrás szerint a síiták körében népszerű nedzsefi temetőbe az ostrom kezdete óta mintegy hetven harcos koporsója érkezett. Fallúdzsa 2014 januárja óta áll az IÁ terroristáinak ellenőrzése alatt. A városban több száz szélsőséges fegyveres sáncolta el magát. A kormányerők hétfőn hatoltak be a városba.