Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A társadalom és a honvédség közötti híd szerepét erősíti a Matasz

Szöveg: Snoj Péter |  2016. június 5. 12:09

A magyar tartalékosrendszer várható átszervezéséből adódó feladatokat ismerték meg a küldöttek a Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz) közelmúltban megrendezett küldöttgyűlésén, amikor a szövetség hídszerepének erősítéséről döntöttek. Létrehoztak egy társadalmi elnöki tisztséget, valamint Széles Ernő nyugállományú dandártábornok személyében új elnököt választottak.

A szövetség küldöttgyűlésén az elmúlt év értékelése és a 2016-os esztendő feladatainak részletezése mellett Széles Ernő nyugállományú dandártábornokot a Matasz elnökévé, Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartalékos századost pedig társadalmi elnökké választották meg.

1596014713

Széles Ernő már korábban is fontos feladatkörökben dolgozott a szövetség berkein belül, hiszen vezetésével alakították ki még 2006-ban a missziós tagozatot a külföldön szolgált katonák számára, a korábbi veterántagozatból. Vezetője lett az egy éve létrehozott nemzetközi kapcsolatok munkacsoportjának is, amelynek élén számos külföldi társszervezettel sikerült kapcsolatot kiépítenie és megerősítenie. Ismét teljes jogú tagjává vált a szövetség a NATO mellett működő Tartalékos Tisztek Szövetségének (CIOR) is.

Széles Ernő nyugállományú dandártábornok tanulmányait követően 1971-ben hadnagyként kezdte meg katonai pályafutását, felderítő csoportparancsnokként. A következő évtizedek során a Magyar Honvédség különböző szintű parancsnokságain, a Honvéd Vezérkarban, a Katonai Felderítő Hivatalban és a Honvédelmi Minisztérium állományában hazai és külföldi beosztásokban is egyaránt szolgált, látott el katonadiplomáciai feladatokat.
Az aktív katonai szolgálat felső korhatárát elérve, 2005-ben nyugállományba vonult. Ugyanebben az évben csatlakozott a Magyar Tartalékosok Szövetségéhez.

1596014713

Fotó: matasz.com