Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkosságot kísérelt meg a merénylet tervezésével vádolt férfi

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. május 23. 10:06

Lapértesülés szerint öngyilkosságot kísérelt meg ausztriai börtönében az az iraki menedékkérő, akit azzal gyanúsítanak, hogy vonatokat akart kisiklatni Németországban.

Qaeser A., osztrák lapjelentés szerint, a börtöncellájában próbált meg végezni magával, életét cellatársa és a börtönőrök mentették meg. A lapok szerint az öngyilkossági kísérlet már egy héttel ezelőtt történt, hajnalban. A vádlottat azóta magáncellában őrzik. A 42 éves irakit terrorista szándékból elkövetett gyilkossági kísérlettel és súlyos anyagi károkozással, illetve terrorcsoporthoz tartozással vádolják. Még márciusban tartóztatták le Bécsben azzal a gyanúval, hogy tavaly októberben és decemberben terrortámadásokat kísérelt meg németországi vasútvonalakon.

A feltételezések szerint a férfi 2018 októberében a Nürnberg és München között közlekedő, nagy sebességű vasút vonalán a felsővezetékre acélsodronyt feszített ki, hogy kisiklassa a szerelvényt. A kötél kárt okozott egy Intercity-Express vonat szélvédőjében, de a járművet nem sikerült kisiklatni, így személyi sérülés nem történt. Tavaly decemberben pedig egy berlini vonalon betonlapokat helyeztek a sínre, és csak technikai hibák miatt nem következett be végzetes szerencsétlenség.

A nyomozók arab nyelvű írásokra és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlajára bukkantak a helyszínen, ami felvetette a terrorcselekmény gyanúját. Az elfogott férfi beismerte: ő követte el a támadásokat, de tagadta, hogy terrorista indítékkal. Az osztrák hatóságok német és más európai országokban dolgozó kollégáikkal együtt nyomoznak az ügyben.

Sajtóértesülések szerint a menekültstátussal rendelkező gyanúsított 15 évig szolgált az iraki hadseregben. Ausztriában egy biztonsági vállalat alkalmazottjaként dolgozott.