Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Önvédelmi fegyveres csoportok” tagjait vették őrizetbe mexikói katonák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 9. 8:06

A hadsereg katonái a nyugat-mexikói Michoacán államban őrizetbe vettek 34 olyan személyt, akik „önvédelmi fegyveres csoportok” (vigilantes) tagjaiként állítólag rendőröket és rendőrségi fegyvereket, gépkocsikat raboltak el – jelentették március 8-án, pénteken a hírügynökségek.

A rendőrségi akciót Buenavista városban szervezték, ez volt az eddigi legnagyobb erejű csapás a „vigilantes" („felvigyázók") mozgalomra, amely egyre szélesedik az észak-amerikai országban. Az utóbbi időben ugyanis gomba módra szaporodtak el azok az önszerveződő fegyveres csoportok, amelyek azzal igazolják cselekményeiket, hogy a hivatalos hatóságok képtelenek megvédeni a lakosságot a szervezett bűnbandákkal, főleg a drogkartellekkel szemben.

Sőt, a „vigilantes" tagjai a mexikói fegyveres erőket és a rendőrséget is azzal vádolják, hogy összejátszanak a drogcsempész-bandákkal.

Emberjogi szervezetek is felhívták a figyelmet arra, hogy az őrizetbe vett kábítószercsempészek közül nagyon keveset ítélnek el.

Csakhogy éppen az emberjogi szervezetek kongatták meg a vészharangot a „vigilantes" mozgalom túlburjánzása és túlkapásai miatt. Hangsúlyozzák, hogy ezek az álarcos fegyveresek önbíráskodó akcióik közben sokszor maguk is bűncselekményeket követnek el, például rendőröket rabolnak el.

A most őrizetbe vett 34 személyt is azzal vádolják, hogy hatósági személyeket ejtettek foglyul, számos rendőrségi eszközt, így fegyvereket és rendőrautókat tulajdonítottak el. A legutóbbi rajtaütés során a katonák öt városi rendőrt szabadítottak ki az önszerveződő csoport fogságából, és több tucat lőfegyvert foglaltak el.