Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrizetbe vették a francia katona elleni támadás gyanúsítottját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 30. 14:02

Párizs környékén május 29-én, szerdán őrizetbe vették annak a támadásnak egy feltételezett elkövetőjét, amelyben nyakon szúrtak egy járőröző francia katonát – jelentette be Manuel Valls belügyminiszter.

A nyomozás első eredményei alapján az őrizetes egy 22 éves férfi, aki „három vagy négy éve hagyományos, sőt, radikális iszlamista" – közölte egy meg nem nevezett forrás. A férfit mégsem tartják számon dzsihádistaként – tette hozzá. A fiatalember szerepelt korábban a rendőrségi nyilvántartásban, de csak kisebb köztörvényes bűncselekmények, mint például lopás miatt – közölte egy rendőrségi forrás.

A katonát vasárnap szúrták meg, miközben a Vigipirate nevű terrorellenes program keretében járőrözött többedmagával a főváros Défense negyedében. A támadásról köztéri kamerák felvételt készítettek, amelyeken tisztán kivehetők a bűncselekmény körülményei. A képeken látszik egy szatyor is, amelyet a támadó hagyott el, és amelyben egy kést és egy palackot találtak. Utóbbiak alapján jutottak a feltételezett tettes nyomára, azonosították a talált DNS-nyomokat a 22 éves férfiéval – közölte a rendőrségi forrás.

Az illetőt a Párizstól nyugatra elterülő Yvelines megye La Verriere nevű kisvárosában fogták el.

Az ennek hatására történő esetleges további bűncselekmények elkerülése érdekében a rendőrség a környéken megerősítette a biztonsági intézkedéseket.