Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz csapatmozgások, ukrán készenlét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 2. 11:48

Több száz orosz katona tartott március 2-án reggel a dél-ukrajnai Krím fővárosába, Szimferopolba Szevasztopolból – jelentették az AP amerikai hírügynökség tudósítói a helyszínről.

Az újságírók 12 Tyigr típusú, gépfegyverrel felszerelt, katonákat szállító páncélozott terepjárót és két mentőautót láttak a Szevasztopol kikötővárosból Szimferopolba vezető úton. A Krímben állomásozó ukrán egységekből eközben katonák állnak át a helyi önvédelmi erők oldalára – jelentette ugyancsak a helyszínről az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szintén vasárnap. A beszámoló szerint sok, a jelenlegi kijevi vezetéssel elégedetlen katona elhagyja egységét. Vannak egész egységek is, amelyek bejelentették, hogy készek teljesíteni a krími önvédelmi erők vezetésének parancsait – állította egy szemtanú.

Teljes menetfelszerelésben várják az ukrán hadsereg Munkácson állomásozó csapategységeinek katonái a parancsot, hogy útnak induljanak a Krím-félsziget irányába – adták hírül vasárnap kárpátaljai hírportálok. A városban állomásozó, 128. számú gépesített dandárt azt követően helyezték a legmagasabb fokú riadókészültségbe, hogy Olekszandr Turcsinov, Ukrajna ideiglenes elnöke szombat este elrendelte az ukrán haderő riadókészültségét. Az egykori szovjet hadsereg Turkesztáni-Kárpátaljai Gépesített Brigádjának bázisán 2004-ben létrehozott munkácsi dandár kötelékében Kárpátaljáról toborzott szerződéses és sorozott katonák teljesítenek szolgálatot. Vasárnap reggel nem volt látható csapatmozgás Kárpátaljának az ország belseje felé vezető útjain.

Az ukrán radikális és nacionalista szervezetekből létrejött Jobboldali Szektor (PSZ) tagadta vasárnap, hogy segítséget kért volna Doku Umarovtól, a Kaukázusi Emirátus nevű csecsenföldi csoport vezetőjétől. Előző nap az a hír terjedt el, hogy a szervezet vezetője, Dmitro Jaros a Vkontaktye orosz közösségi oldalon felszólította az orosz hatóságok által leginkább keresett csecsen hadurat, lépjen fel Oroszország ellen, továbbá tevékenységük fokozására szólította fel a kaukázusi lázadókat és „Oroszország felszabadító mozgalmait". Artyom Szkoropadszkij, a Jobboldali Szektor sajtótitkára az ukrán Szabadság Rádiónak elmondta, hogy hackertámadás érte a közösségi portálon lévő oldalukat. Szavai szerint az oldaluk fél órán át nem volt elérhető, és ez a közlemény akkor került fel rá. Hozzátette, hogy azóta eltávolították azt. „A Jobboldali Szektor álláspontja a következő: nem engedni a provokációnak, nem cselekedni elsőként, de készek vagyunk válaszlépést tenni arra, ha az Orosz Föderáció megszálló csapatai harci tevékenységet kezdenek Ukrajnában" – hangsúlyozta a PSZ sajtótitkára.