Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz kémhajót kényszerítettek meghátrálásra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 5. 22:45

Az ukrán haditengerészet a parti őrséggel együttműködve visszafordulásra kényszerítette az orosz fekete-tengeri flotta Ladnij őrhajóját, amely felderítési szándékkal megközelítette az ukrán felségvizeket – közölte a haditengerészet sajtóosztálya.

A közlemény szerint az ukrán haditengerészet zászlóshajója, a Hetyman Szahajdacsnij fregatt észlelte az orosz őrhajót június 3-án, szerdán. Utóbbi polgári hajók számára javasolt tengeri útvonalon haladt, amivel a vízi közlekedést is veszélyeztette. Az ukrán hadiflotta ügyeletes erőit emelt szintű készültségbe helyezték, kifutott a tengerre még két hadihajó, valamint a levegőbe emelkedett egy Mi–14-es helikopter. Az ukrán határőrség szintén kiküldte egy hajóját a térségbe. A haditengerészet és a parti őrség határozott és összehangolt reagálásának hatására a Ladnij őrhajó rövid időn belül irányt változtatott, és távolodni kezdett az ukrán felségvizektől – áll a közleményben.

A Hetyman Szahajdacsnij fregatt a hét elején a USS Ross amerikai rombolóval gyakorlatozott a Fekete-tengeren. A hadgyakorlatra érkező amerikai hadihajó hétfőn keveredett incidensbe az orosz légierővel. Az orosz fél állítása szerint a romboló orosz területi vizek felé haladt a Moszkva által elcsatolt Krím félszigetnél, ami miatt az orosz légierő egy Szu–24-es harci gépet küldött a levegőbe, amely irányváltoztatásra késztette az amerikai hajót.

Az Egyesült Államok részéről megerősítették, hogy valóban megjelent a hajó közelében a Szu–24-es, azt azonban cáfolták, hogy az orosz katonai repülőgép miatt irányt változtatott volna a romboló. Eileen Lainez Pentagon-szóvivő kijelentette: „A rutin jellegű manővereket végző Ross végig bőven a nemzetközi vizek határán belül maradt."

Csütörtökön közben az ukrán parlament törvényt fogadott el, amelyben megadta az engedélyt arra, hogy ENSZ-, illetve európai uniós békefenntartó csapatok Ukrajna területén tartózkodjanak. Petro Porosenko ukrán elnök még februárban kezdeményezte ENSZ-békefenntartók behívását a harcok sújtotta Donyec-medencébe. Az államfő a legjobb megoldásnak azt tartaná, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt az Európai Unió küldene rendőri missziót a kelet-ukrajnai térségbe. Egy ilyen missziónak nem lennének orosz tagjai, ellentétben a jelenleg Ukrajnában megfigyelői feladatokat ellátó EBESZ-küldöttséggel.

Jurij Szergejev ukrán ENSZ-nagykövet közölte, hogy Kijev kezdeményezi a BT rendkívüli ülésének összehívását péntekre a Doneck megyei Marjinkánál szerdán történt szakadár támadás miatt.