Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz-kínai közös haditengerészeti gyakorlatot tartanak a Távol-Keleten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 3. 18:26

Nagyszabású haditengerészeti gyakorlatra készül Kína Oroszországgal – adta hírül a kínai média július 3-án, szerdán.

A július 5-én kezdődő, nyolcnapos, Közös tenger-2013 elnevezésű gyakorlat helyszíne a Japán-tengeren a Nagy Péter-öböl lesz. A hajók „szabadidejükben" a vlagyivosztoki kikötőben tartózkodnak majd. A gyakorlaton összesen 18 hajó, egy tengeralattjáró, három repülőgép, öt, hordozókról bevetett helikopter, továbbá két különleges alakulat vesz részt.

Nem sokkal később, július 27-től egy közös terrorelhárító gyakorlatot is tartanak orosz és kínai katonák. A Békemisszió-2013 helyszínéül Cseljabinszkot választották.
Peking leszögezte, hogy a közös gyakorlatok nem irányulnak egyetlen harmadik ország ellen sem. Azok a két szomszédos ország katonai együttműködését igyekeznek erősíteni.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a négy rombolóból két kísérő fregattból és egy kiszolgálóhajóból álló kínai flotta már hétfőn elhagyta a kelet-kínai Csingtao kikötőjét.
Az orosz és a kínai haditengerészet tavaly összesen hat közös tengeri gyakorlatot tartott a Sárga-tengeren.