Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország megvétózta a tűzszüneti javaslatot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 10. 14:03

Oroszország megvétózta október 8-án, szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a francia javaslatot, amely a légi csapások azonnal beszüntetésére és humanitárius folyosók megnyitására szólított volna föl a szíriai Aleppónál, és tűzszünetre az egész országban.

Később a testület elutasította azt az orosz indítványt, amely szerint a fegyvernyugvás megteremtése érdekében kivonnák az egykori An-Nuszra Front fegyvereseit a szíriai Aleppó keleti részéből.

A mostani volt az ötödik alkalom, hogy az orosz fél vétót emelt az öt éve tartó szíriai polgárháborúval kapcsolatban. Az előző négy alkalommal Peking is csatlakozott Moszkvához, ezúttal nem.

A tizenöt tagú BT-ben tizenegy tag a javaslat mellett, ketten ellene szavaztak, ketten pedig tartózkodtak. Oroszország mellett Venezuela utasította el a francia kezdeményezést.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter a szavazás előtti napon hangoztatta: a szombat „az igazság pillanatát jelenti majd a BT tagjai számára, amikor eldönthetik: akarják vagy nem a fegyvernyugvást Aleppóban. Ez a kérdés különösen vonatkozik orosz partnereinkre" – fogalmazott. Hozzátette, hogy Aleppó folyamatos bombázása civileket öl meg, kórházakat és iskolákat rombol le, nincs köze a terrorizmus elleni harchoz.

A testület a francia javaslat mellett egy Moszkva által beterjesztett rivális határozattervezetről is szavazott, amelyet a testület ugyancsak elutasított.

Az orosz tervezet szintén azonnali tűzszünetre szólította volna fel a konfliktusban érintett feleket, annyiban azonban más volt, hogy nem tartalmazta a légi csapások és katonai repülések beszüntetését Aleppó felett.

Az orosz kezdeményezést támogatta Kína, Egyiptom és Venezuela. Angola és Uruguay tartózkodott. Ellenezte a BT kilenc tagja, többek között Ukrajna, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Franciaország.

Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete, aki még a szombati szavazást megelőzően bejelentette, hogy elutasítja a francia javaslatot, oroszellenességet vetett kollégái szemére. „Ez az egyik legfurcsább színjáték az ENSZ BT történetében. Két határozatról is szavazunk, és tudjuk, hogy egyiket sem fogadják el" – jelentette ki.

Moszkva Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét légi csapásokkal támogatja. Aleppó keleti, lázadók által tartott negyedeit a kormánycsapatok ostromgyűrűbe fogták, és hetek óta intenzíven támadják.