Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország nyolc új atomreaktort épít Iránnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 12. 16:33

Oroszország és Irán képviselői megállapodáscsomagokat írtak alá november 11-én kedden, amelynek alapján nyolc új orosz atomreaktort szállíthatnak le és helyezhetnek működésbe Iránban.

Két új reaktorral bővítik a Busehrben már működő, orosz technológiával épített és felszerelt atomerőművet, amelyhez a jövőben még két további blokkot építhetnek. A maradék négy atomerőműblokkot más, egyelőre még nem kijelölt helyszínen építik meg.

Az atomenergia békés célú felhasználásáról szóló, 1992-es orosz-iráni kormányközi megállapodáshoz fűzött jegyzőkönyvet Szergej Kirijenko, Oroszország atomenergia ügynökségének (Roszatom) vezérigazgatója és Ali Akbár Szálehi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője írta alá Moszkvában. Az új reaktorok szállításáról szóló konkrét szerződést pedig a Roszatom leányvállalata, a busehri atomerőművet felépítő Atomsztrojekszport és az erőművet működtető iráni vállalat (NPPD) kötötte meg.

A jegyzőkönyv értelmében az új reaktorok működéséhez szükséges nukleáris fűtőanyagot az orosz fél állítja le, és a kiégett fűtőelemeket visszaszállítják újrahasznosításra és tárolásra. Mindazonáltal a felek tanulmányozzák annak lehetőségét, hogy a jövőben Iránban állítsák elő a fűtőanyag bizonyos elemeit.

Oroszország tavaly szeptemberben adta át az irániaknak az ezer megawatt teljesítményű atomerőművet a Perzsa-öböl parti Busehr városban. Teherán már akkor közölte, hogy a létesítmény bővítését tervezi Moszkva segítségével.

A Nyugat és Izrael azt gyanítja, hogy polgári célú programjának örvén Irán valójában atomfegyver kifejlesztésén dolgozik. Teherán ezt mindig tagadta.

A világ negyedik legnagyobb olaj- és második legnagyobb földgázkészletével rendelkező Irán több mint egy éve tárgyal vitatott atomprogramjával a Biztonsági Tanács öt állandó tagjából és Németországból álló csoporttal. A hatoknak és Iránnak november 24-ig kellene dűlőre jutniuk az iráni atomprogram körüli kételyeket eloszlató, az ideiglenes megegyezést felváltó végleges megállapodásról.